Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brüsszel hivatalosan is piacgazdaságnak ismerte el Oroszországot

Az EU hivatalosan is meghozta azt a döntést, amellyel piacgazdaságnak ismeri el Oroszországot - jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság. Forma szerint a döntés a kereskedelmi védintézkedésekre vonatkozik, és a dömpingellenes, illetve az állami támogatásokkal kapcsolatos rendelkezések módosítását jelenti.


Dátum: 2002-11-07 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:19.644493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gyakorlatban azzal jár, hogy az EU november 8-tól, az intézkedések hatályba lépésétől e szabályozások szempontjából ugyanúgy fogja kezelni Oroszországot, mint a többi piacgazdaságot.

Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke a májusban tartott legutóbbi EU-orosz csúcson jelentette be, hogy az unió hamarosan el fogja ismerni Oroszország piacgazdasági státusát. A lépéssel kifejezi, hogy méltányolja azt a jelentős előrehaladást, amelyet az ország a piacgazdasági elvek érvényre juttatásában elért. Piacgazdaságnak nem minősülő országok esetében az EU a dömpingeljárásokban helyettesítő árakkal és költségekkel számol.

Péntektől ezeket Oroszország viszonylatában is az ottani vállalatok valódi termelési költségei és árai váltják fel. Másrészt az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályozás elveit is ugyanúgy fogják alkalmazni Oroszországra, mint a többi piacgazdaságra. A döntés bejelentését Brüsszel a jövő hétfőn esedékes EU-orosz csúcs elé időzítette.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek