Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megdöbbentek a gyógyszerészek

A Magyar Gyógyszerész Kamara megdöbbenéssel értesült arról, hogy Molnár Lajos egészségügyi miniszter a gyógyszerellátás alapjait érintő kérdésekben nem a kamara képviselőivel, hanem egy tagozatának vezetőjével egyeztetett - áll a szervezet közleményéből.


Dátum: 2006-08-02 19:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:29.248884, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kamara szerint az intézeti patikák ügyében folytatott megbeszélés csak látszategyeztetés, akárcsak az egészségügy átalakításáról meghirdetett társadalmi vita, mert a minisztériumban már elkészültek azok az előterjesztések, amelyek augusztus végén a kormány elé kerülnek.

- Az új egészségügyi kormányzat eddigi tevékenységéből az látszik, hogy az intézkedéseket a következmények felmérése nélkül, a szakmai véleményezés megkerülésével, szinte rajtaütésszerűen hozzák meg. Ezért úgy látja a kamara, hogy még csak remény sincs arra, hogy a közeljövőben a szakmai szervezetek és az egészségügyi kormányzat képviselői között valódi együttműködés alakuljon ki - olvasható a közleményben. A kamara szerint tovább rontják a párbeszéd esélyeit a miniszter megtévesztő kijelentései. "Nem állja meg a helyét Molnár Lajosnak az a kijelentése, mely szerint a liberalizáció következtében olcsóbbak lesznek a gyógyszerek. A külföldi példák egyértelműen azt mutatják, hogy a verseny nem jár automatikusan a gyógyszerárak csökkenésével, viszont számos más, a hatékonysággal és a gyógyszerbiztonsággal kapcsolatos veszélyt hoz magával" - írják.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek