Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Halálra ítéltek egy iráni reformer írót

A nyugat-iráni Hamadán város bírósága halálra ítélte Hasem Aghazsari reformszellemű írót, amiért "megsértette a prófétát" és megkérdőjelezte az iszlám vallás kötelező hittételeit.


Dátum: 2002-11-07 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:20.501478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ügyvédje, Szaleh Nikbakh csütörtökön az AFP francia hírügynökségnek megerősítette az előző nap született halálos ítélet hírét, amelyről a Mohammed Hatami elnököt támogató reformer erők már beszámoltak.

Aghazsarinak lehetősége van fellebbezni az ítélet ellen.

Az Iszlám Forradalom Mudzsahedjeinek Szervezetéhez tartozó írót augusztusban tartóztatták le, miután egy Hamadánban elmondott júniusi beszédében az iszlám megújítását szorgalmazta és úgy vélte, hogy a muzulmánoknak "nem kell vakon követniük egy vallási vezetőt".

A halálos ítélet mellett Aghazsarit a tartomány különböző városaiban letöltendő nyolc évi börtönre, 74 korbácsütésre ítélték, és tíz évre eltiltották a tanítástól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek