Az EKB változatlanul hagyta kamatminimumát
Csütörtökön az EKB változatlanul hagyta kamatait. Az euróövezet központi bankja utoljára tavaly november 8-án változtatott irányadó rátáján, a változó kamatú repotenderhez rendelt kéthetes refinanszírozási kamatminimumon, fél százalékponttal 3,25 százalékra csökkentve a kulcsot. A marginális hitelkamatot hasonló arányban 4,25 százalékra, a betéti kamatot 2,25 százalékra mérsékelte.
Dátum: 2002-11-07 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:20.793097, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mostani kamatértekezlet előtt az elemzők csaknem fele-fele arányban vártak változatlanságot, illetve csökkentést, és különösen megnőtt a kamat enyhítését jóslók tábora az amerikai Fed szerdai döntése után: az Egyesült Államok tartalékbankja váratlanul nagy arányban, fél százalékponttal 1,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatát.
Az euróövezetben hónapok óta érik a meggyőződés, hogy még az idén kamatcsökkentés lesz, ám a döntéshozók egyelőre kitartanak. A német Bundesbank elnöke, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának tagja, Ernst Welteke legutóbb október végén támadt rá a "beleszóló" politikusokra, mondván, hogy a gazdasági növekedés ugyan lassú marad, de ezért nem vádolható az EKB kamatpolitikája, amely szerinte támogatja a GDP bővülését. Ugyanakkor az EKB maga is fulmináns nyilatkozatban utasította vissza, hogy az euróövezeti kormányok megkérdőjelezzék a valutaunió költségvetési szabályait. Ez némi riadalmat keltett a piacon, mert a befektetők attól tartanak, hogy ha a deficitcsökkentést előíró stabilitási paktumot enyhítik, akkor az EKB minden bizonnyal elhalasztja a várt kamatcsökkentést.
A deficitfélelmek közepette a makroadatok nem indokoltak feltétlenül azonnali kamatcsökkentést. Az Európai Bizottság, másfél órával a kamatdöntés kihirdetése előtt, 0,2-0,5 százalékos GDP-növekedést becsült a harmadik negyedévről, és ugyanannyit valószínűsített az utolsó negyedévre. Egy hónappal ezelőtt ugyanígy becsülte a kilátásokat, vagyis ez már némi optimizmusra vall ahhoz képest, hogy szeptemberben az EU-bizottság még 0,3-0,6 százalékos sávot valószínűsített mindkét negyedévre, augusztusban 0,6-0,9 százalékot jósolt a harmadik negyedre, miután az év elején még 0,7-1,0 százalékot valószínűsített ugyancsak a harmadik negyedévre.
Az árstabilitás oldalán - ez az, amire az EKB-nak mindenekelőtt figyelnie kell - ugyancsak nem utaltak gyors kamatcsökkentés lehetőségére a legutóbbi adatok. A tizenkét havi infláció októberben 2,2 százalékra gyorsult a szeptemberi 2,1 százalékról, ismét meghaladva az EKB 2 százalékos riadószámát. A kamatpolitika másik hivatalos pillérénél, a pénzellátásban is rosszabbodott a helyzet. Az euróövezet M3-as pénzellátása szeptemberben 7,4 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly szeptemberben - közölték október végén az Európai Központi Bankban (EKB). Augusztusban 7,0 százalékos volt a növekedés tizenkét hónapra, tehát a szeptemberi eredmény messzebbre került az EKB tizenkét hónapra 4,5 százalékos riadószámától.
Ilyen körülmények között az EKB nem vállalta, hogy legott követi a Fed szerdai kamatcsökkentését.
MTI - fidesz.hu