Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új típusú forgalmi engedélyek augusztustól

Új típusú forgalmi engedélyeket vezetnek be a gépjárművek részére augusztustól az okmányirodák, amelyben a műszaki érvényesség bejegyzésére a jelenlegi négy helyett hat alkalommal lesz lehetőség.


Dátum: 2006-08-03 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:40.486861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE)

főtitkár helyettese elmondta: ez elsősorban a kamionosok számára jelent egyszerűsítést, akiknek évente kell műszaki vizsgára vinniük nehézgépjárművüket.

"Nem mindegy ugyanis, hogy egy közúti fuvarozónak négyévente,

vagy csak hat évente kell kicserélnie a forgalmi engedélyét, ami nem

elsősorban költség-, hanem időmegtakarítást jelent a vállalkozónak"

- emelte ki Karmos Gábor.

Emlékeztetett arra, hogy a BM Központi Adatfeldolgozó,

Nyilvántartó és Választási Hivatala az új típusú forgalmi

engedélyről a kormány és a közúti fuvarozói érdekképviseletek

közötti 2005. augusztus 23-án született megállapodás alapján

intézkedett. Annak 11. pontja tartalmazta azt a fuvarozói kérést,

hogy a forgalmi engedély műszaki érvényességre vonatkozó rubrikáit

bővítésék ki, a forgalmi engedély gyakori cseréjének megelőzése

céljából.

Karmos Gábor közölte, hogy azért húzódott az új forgalmi

engedély bevezetése csaknem egy évet, mert azt előbb el kellett

fogadtatni az Európai Unióval, ami meg is történt.

Várható, hogy az okmányirodák a még rendelkezésre álló régi

típusú forgalmi engedélyeket felhasználják, és az új típusúakat

folyamatosan, a régiek kifutásával vezetik be - tette hozzá az MKFE

főtitkár helyettese.

Kapcsolódó elemek