Irak leszerelése az elsődleges cél
Jack Straw brit külügyminiszter szerint a végső szakaszba jutottak az ENSZ új iraki határozattervezetéről folyó tárgyalások, és a Biztonsági Tanács legkorábban pénteken szavazhat a kérdésről.
Dátum: 2002-11-07 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:21.086937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A brit parlament alsóházának adott csütörtöki tájékoztatójában a külügyminiszter kijelentette: a Biztonsági Tanács előtt lévő, átdolgozott, új iraki határozattervezetben foglaltak teljes mértékben megfelelnek Nagy-Britannia céljának, azaz annak, hogy hatékony ellenőrzési rendszert alakítsanak ki az iraki tömegpusztító fegyverek teljes leszerelésére.
Részletesen ismertetve a határozattervezet szövegét, kiemelte, hogy az választás elé állítja Szaddám Huszein iraki elnököt: vagy teljesíti az ENSZ határozatait, vagy komoly következményekkel kell szembenéznie. Hangsúlyozta a tervezet azon kitételét, amely arra figyelmezteti Bagdadot, ez a "végső lehetőség" arra, hogy együttműködjön a világszervezet fegyverzetellenőreivel.
Straw közölte, hogy a határozattervezet jelentősen megerősíti az ENSZ ellenőreinek és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakembereinek a jogkörét, és kimondja, hogy a nemzetközi ellenőröknek azonnal jelenteniük kell, ha az iraki kormány bármi módon akadályozná munkájukat, illetve előírja a Biztonsági Tanács azonnali összehívását annak megvitatására, miként bírják rá Bagdadot a határozat maradéktalan teljesítésére.
A külügyminiszter, aki balkáni körútját megszakítva tért vissza Londonba, hogy tájékoztassa a kérdésről a parlamentet, közölte: a BT-ben folyó egyezkedések nyomán a határozat szövege még változhat, de a testület akár már pénteken szavazhat.
Tony Blair brit miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen hangsúlyozta, az új iraki leszerelési határozat elfogadása nem az ügy lezárását jelenti. Arra figyelmeztetett, hogy a nemzetközi közösség még embert próbáló időknek néz elébe, hogy elérje az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését. - A leszerelés az elsődleges célunk. A határozat nem az ügy lezárását, hanem annak kezdetét jelenti - idézte Blair szavait a brit miniszterelnöki hivatal szóvivője, aki Jack Straw külügyminiszternél óvatosabban fogalmazott a határozat elfogadásnak várható idejéről, mondván, nem biztos, hogy pénteknél vagy a jövő hét elejénél hamarabb sor kerül rá.
A szóvivő méltatta a brit külügyminiszter erőfeszítéseit a szövegtervezet mindenki számára elfogadható átdolgozása érdekében. Brit illetékesek tájékoztatása szerint Straw az elmúlt 11 napban 24 megbeszélést folytatott Colin Powell külügyminiszterrel és ötször tanácskozott francia kollégájával, Dominique de Villepinnel az amerikai-francia nézetkülönbség áthidalása céljából. Az áttörést a Sir Jeremy Greenstock brit ENSZ-nagykövet által javasolt megfogalmazás hozta meg, amely a katonai erő kilátásba helyezése helyett, a "végső lehetőségre" figyelmezteti Bagdadot, ha nem működik együtt a világszervezettel.
A BBC-nek adott nyilatkozatában Greenstock elismerte, hogy az új szövegtervezet megnyithatja az utat a Franciaország által szorgalmazott esetleges második ENSZ-határozat előtt, amelyet Washington eddig elutasított. - Az Egyesült Államok ugyan világossá tette, hogy nem lesz szükség második határozatra, de mind Washington, mind London a BT teljes támogatásával kíván előrehaladni - hangoztatta.
MTI - fidesz.hu