Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

25 százalékos termelői áremelés a baromfiágazatban?

Mintegy 25 százalékos termelői áremelés várható szeptember 1-jétől a baromfiágazatban a madárinfluenza okozta ágazati sokk, valamint a különböző járulékos költségek emelkedése miatt.


Dátum: 2006-08-03 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:43.266471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Baromfi Terméktanács az áremelést azzal indokolja, hogy a csirketermékeknél a madárinfluenza kirobbanását követő pánik miatt az árak drasztikusan csökkentek, kilogrammonként átlagosan 50 forinttal. A madárinfluenza miatt a pulykatartók és -feldolgozók is nehéz helyzetbe kerültek.

A járulékos költségek szintén jelentős mértékben emelkedtek az elmúlt hónapokban. A terméktanácsnál példaként említették a takarmányárak növekedését. Többet kell fizetni az energiáért is, és megnövekedtek a szállítási költségek. Mindehhez hozzájön az áfa 5 százalékos növekedése, valamint az, hogy az ágazatban tevékenykedők az elmúlt öt-hat évben már csak 1,5-2 százalékos haszonkulccsal tudtak dolgozni.

Szakértők szerint a madárinfluenza okozta veszteség már eléri a 18-20 milliárd forintot.

hirado.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek