Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titkolózó minisztériumok - mit nekik üvegzseb?

A minisztériumok nem veszik komolyan a 2003-as üvegzsebtörvény rendelkezéseit - derül ki a tárcák honlapjának végigböngészése után. A kormányzati portálon nem érhető el közvetlenül és külön rákeresve sem összesítés a tárcák adatközléseiről, míg a Miniszterelnöki Hivatal online-felületének utoljára 2005 elején frissített üvegzseb almenüjéből elindulva vagy halott linkekre, vagy a tárcák főoldalaira vezet az út.


Dátum: 2006-08-04 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:48.066371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ennél is rosszabb a helyzet, ha a kormányzati portált választják az érdeklődők kiindulópontul, ekkor ugyanis egy 2004 eleji "frissességű" oldalra jutnak, természetesen az akkori kormányzati szerkezetnek megfelelő utalásokkal. Az összehasonlítható adatok pedig fontos hatékonyságmutatói lehetnének a kormányzati átszervezéseknek.

Az éltanulók között van az Egészségügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a kancellária is, bár ez utóbbinál aggregált adatokkal nem szolgálnak. A pálmát ugyanakkor a Külügyminisztérium vinné el egy kattintásra elérhető részletes, friss (még július 31-ei is van) és áttekinthető adataival - kár, hogy a telefonköltség és személygépkocsi üzemben tartási adat lemaradt a honlapról.

Ha a helyzet a működési költségek tekintetében rossznak mondható, különösen tragikus, ha a szintén kötelező közbeszerzési terveket, nagy értékű szerződéseket vagy a friss feladatként megjelenő jogszabály-tervezeteket nézzük.

Napi Gazdaság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek