Az oroszok Putyint akarják
Az oroszok többsége ismét Vlagyimir Putyint választaná meg államfőnek, más orosz politikusok "labdába sem rúgnak" a jelenlegi elnök mellett - derül ki egy Moszkvában pénteken közzétett közvélemény-kutatás adataiból.
Dátum: 2006-08-04 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:48.620756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Közvélemény alapítvány által július végén végzett felmérés során a megkérdezettek 51 százaléka válaszolt úgy, hogy Vlagyimir Putyinra adná szavazatát, ha most tartanák az elnökválasztást Oroszországban. A kommunista Gennagyij Zjuganov 6 százalékos, a szélsőségesen nacionalista Vlagyimir Zsirinovszkij 5 százalékos eredményt érne el. Az orosz elnök lehetséges utódai között emlegetett Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettesre a választók mindössze két százaléka, Szergej Ivanov miniszterelnök-helyettesre, védelmi miniszterre pedig egy százaléka szavazna. A megkérdezettek 86 százaléka elégedett Vlagyimir Putyin elnöki tevékenységével, mindössze 9 százalékuk elégedetlen azzal. Vlagyimir Putyin bizalmi indexe is magas: a válaszadók 55 százaléka bízik benne, 29 százaléka igen is meg nem is, csak 12 százalékuk bizalmatlan a jelenlegi államfővel szemben.
A többi orosz politikus a bizalmi indexet tekintve is messze lemarad Vlagyimir Putyin mögött. A Közvélemény alapítvány az ország 200 településén kérdezett meg 3 ezer embert. Az orosz alkotmány szerint Vlagyimir Putyin nem lehet többé államfő, mivel most tölti második elnöki mandátumát, s az alaptörvény csak két elnöki mandátumot engedélyez. Putyin második mandátuma 2008-ig szól. Az orosz elnök már többször kijelentette, hogy tiszteletben tartja a jelenleg érvényben lévő alkotmányt. Nem kíván harmadik elnöki mandátumot, s nem támogatja azt sem, hogy annak érdekében módosítsák az alkotmányt. Az alkotmány ilyen értelmű módosítását nem egészen egy héttel ezelőtt rendkívüli ülésen elfogadott határozatában javasolta a csecsenföldi köztársaság parlamentje.
MTI - fidesz.hu