Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áramszolgáltatók ellen indított eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a hat magyarországi áramszolgáltató ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt.


Dátum: 2006-08-04 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:50.621106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatal közleménye szerint a versenyhatóság a Budapesti Elektromos Művek Zrt., az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Zrt., az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt., az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt., az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt., valamint a Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyrt. ellen kezdeményezett eljárást.

Az eljárás alapja a GVH által a villamosenergia-szektorban lefolytatott, ez évben befejezett ágazati vizsgálat megállapítása. E szerint nem zárható ki az, hogy a közüzemi áramszolgáltatók a közüzemből kilépni kívánó fogyasztóikkal szemben olyan feltételeket alkalmaztak, amelynek hatására a fogyasztók a szolgáltatók tulajdonosi érdekkörébe tartozó kereskedőt választották.

Másrészt az is felmerült, hogy egyes közüzemi fogyasztóik részére olyan egyedi feltételeket kínáltak, amelyek célja, hogy azok ne lépjenek ki a közüzemi körből.

A GVH által feltételezett diszkriminációs magatartással az áramszolgáltatók akadályozhatták a feljogosított fogyasztók szabad piacra való kilépését és ezzel a villamos energia szolgáltatás piacán a hatásos verseny kialakulását.

Az áramszolgáltatók a feljogosított fogyasztókkal fennálló szerződéses kapcsolataikban olyan eltérő feltételeket alkalmazhattak, amelyek alkalmasak lehettek az eljárás alá vont vállalkozások, valamint a saját tulajdonosi körbe tartozó kereskedő és az attól független kereskedői engedélyesek közötti versenyviszonyok torzítására.

A közlemény szerint az eljárás célja, annak megállapítása, hogy a 2003. január 1. és 2006. június 30. közötti időszakban az áramszolgáltató vállalatok magatartásukkal megsérthették-e a versenytörvényt, az Európai Megállapodás, valamint az Európai Közösséget létrehozó Római Szerződés gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmáról szóló előírásait.

Az eljárást lezáró végső döntés meghozatalára a GVH rendelkezésére álló törvényi határidő a július 20-i kezdeményezéstől számítva 180 nap, amely két alkalommal, egyenként legfeljebb 180 nappal hosszabbítható meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek