Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Surján László az Európai Bizottsághoz fordult

Surján László, az Európai Parlament néppárti képviselője a szlovákiai kormánykoalíció egyik pártvezetőjének szélsőséges kijelentései kapcsán írásban kérte az Európai Bizottságot annak megvizsgálására, milyen eszközök állnak az unió rendelkezésére, ha egy tagállamban sérülnek az alapvető emberi jogok.


Dátum: 2006-08-04 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:51.470902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Tragédia, hogy olyan párt tudott kormányra kerülni (Szlovákiában), amely a gyűlöletre építi az egész politikáját" - mondta a KDNP alelnöke újságíróknak adott pénteki nyilatkozatában, utalva arra, hogy a Jan Slota vezette párt ilyen jellegű kijelentéseinek többsége a szlovákiai és anyaországi magyarokat érinti.

A politikus elmondta: írásbeli beadványában annak vizsgálatára is kérte az Európai Bizottságot, van-e lehetősége a testületnek az Európai Néppárt által a kérdésben kezdeményezett monitorozáshoz hasonló tevékenységre. Az EP-képviselő nyilatkozatában arra kérte az SZDSZ-t, érje el, hogy a néppárti frakció által létrehozott monitorozó bizottság mintájára az európai parlamenti liberálisok is állítsanak fel hasonló csoportot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek