Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány már a sajátjai előtt is magyarázkodik

Tovább mélyült a pénzügyi válság, és igen nagy lehet a baj a konvergencia programmal is, hiszen Gyurcsány Ferenc kénytelen volt megszakítani szabadságát, hogy a szocialista frakció előtt magyarázkodjon - írja közleményében Szijjártó Péter.


Dátum: 2006-08-04 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:52.983824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányzat talán végre kezdi megérteni a helyzet súlyosságát, talán meghallották azon külföldi és hazai szakértők véleményét, figyelmeztetéseit, akik szerint Magyarország pénzügyi helyzete lassan kezelhetetlenné válik. Az euró hazai bevezetése immár beláthatatlan messzeségbe került, Gyurcsány Ferenc már nem is foglalkozik ennek időpontjával.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Gyurcsány-kormány - mely ebbe a helyzetbe juttatta az országot - képtelen megoldást találni a saját maga által okozott bajokra; ez a kormány nem lesz képes kivitelezhető és életképes konvergencia-programot kidolgozni. Ezért - pótcselekvésként - a családokat és a vállalkozásokat sarcolja, de hiába: a gazdaság állapota ettől nem lesz jobb, csak a magyar emberek lesznek egyre szegényebbek.

Budapest, 2006. augusztus 4.

Szijjártó Péter

szóvivő

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek