Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Pitiáner, ócska, középszerű rablók ragadták meg a hatalmat"

Éles hangon támadta a kormányt és a kórházak magánosítását Cser Ágnes egészségügyi szakszervezeti vezető pénteken Hatvanban.


Dátum: 2006-08-04 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:54.176215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Pitiáner, ócska, középszerű rablók ragadták meg a hatalmat, az országot a kezükbe. (...) A kormány eszelősen kényszeríti a párttársait arra, hogy az őszi, októberi választások előtt segítsen átjátszani még az egyetlen nagy pénzt ebben az országban" - fogalmazott az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke a hatvani Albert Schweitzer Kórház tervezett magánosításával kapcsolatban az intézményben tartott szakszervezeti fórumon. Hozzátette, hogy ezek a - mint mondta - "közönséges, pitiáner rablók" hol politikusnak, hol pedig vállalkozónak álcázzák magukat.

Cser Ágnes úgy vélekedett: szemenszedett hazugság, hogy nem lehet tovább finanszírozni a kórházakat. Ezzel kapcsolatban feltette a kérdést, hogy egy magáncég miért tudná jobban üzemeltetni a kórházat, mint az önkormányzat, miközben ugyanazt a pénzt kapja, és neki még profitot is kell termelnie.

Szerinte arról van szó, hogy az "aranyszájú, hazudós politikusoknak" az útjában vannak az állam által fizetett és a költségvetést terhelő közalkalmazottak. Ha viszont magántársaságok működtetik az egészségügyi intézményeket, nem kell kirúgni őket, hiszen megteszi ezt helyettük az állam helyébe lépő áltőkés. Ebben a helyzetben a nagytőke rabszolgáivá válnak a maradék munkavállalók - mondta Cser Ágnes.

"Ha mi hagyjuk ezt a borzasztóan ócska, közönséges profitszempontot beengedni a közszolgáltatásba, akkor megérdemeljük, hogy a magyar nemzetet lemészárolják" - fogalmazott a szakszervezeti vezető.

Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) főtitkára felajánlotta a kórház dolgozóinak, hogy a MOK kifogást nyújt be a helyi közigazgatási hivatalnak, ha a döntéshozatal előtt nem kapja meg véleményezésre a koncepciót. Ennek pedig a magánosításról szóló döntés megsemmisítése lehet a következménye - fűzte hozzá.

Arról is szólt, hogy a MOK hamarosan elkészíti az egészségügyi tárca által kibocsátott, úgynevezett Zöld könyv hivatalos minősítését. Véleménye szerint ugyanakkor a dokumentum nem más, mint "manipulatív PR-fogás". Az a célja, hogy elolvasása után könyörögve kérjék az emberek: az állam adja át a magánszférának az egészségügyet - mondta Gyenes Géza.

A szakszervezet értesülése szerint a hatvani önkormányzat a HospInvest Zrt.-vel folytat tárgyalásokat a 375 ágyas, 600 dolgozót foglalkoztató kórház privatizációjáról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek