Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több százan tüntettek Damaszkuszban Libanon mellett

Több százan tüntettek pénteken Damaszkuszban Libanon mellett, támogatásukról biztosítva az "Izraellel szembeni ellenállást".


Dátum: 2006-08-04 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:55.662334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez volt az első ilyen szolidaritási megmozdulás a szíriai fővárosban az izraeli-libanoni konfliktus kirobbanása óta. Kezdeményezője a Szíriai Kommunista Párt volt, a résztvevők többsége kommunista diákok közül került ki, de velük tartottak ciprusi, görög, palesztin, jordániai és török kommunisták is.

Ammár Bagdas, a párt politikai bizottságának tagja felszólította az arab országok vezetőit: kövessék Hugo Chávez venezuelai elnök példáját, aki elítélte Washingtont és visszahívta tiltakozásul izraeli nagykövetét.

A tüntetők Haszán Naszralláh libanoni Hezbollah-vezető és Bassár al-Aszad szíriai elnök arcképeit emelték a magasba, vörös, sarló-kalapácsos zászlókkal együtt. "Állítsátok le a Libanon elleni izraeli fasiszta agressziót!", "Éljen az iraki nép hősies ellenállása", "Éljen a palesztin nép harca" - skandálták.

Ugyancsak több százan vettek részt egy szunnita vallási vezető által összehívott tiltakozó gyűlésen, amelyre a pénteki muzulmán ima után került sor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek