A több-biztosítós rendszer mindenhol megbukott
Mikola István szerint az üzleti, egymással versengő biztosítókat "sehol a világon nem lehetett rákényszeríteni arra", hogy a nemzeti szolidaritást fenntartsák, és ezt a liberális egészségügyi tanács figyelmébe ajánlja.
Dátum: 2006-08-04 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:56.483479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának alelnöke hozzátette: a több-biztosítós rendszer működtetése lényegesen több pénzbe kerül, mint az állami biztosító fenntartása. A több-biztosítós rendszer sehol a világon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezek a rendszerek nagyon drágák és igazságtalanok - fogalmazott a politikus. A több-biztosítós rendszer mindenhol a világon megbukott - emelte ki.
A politikus az Országos Mentőszolgálat átszervezésével kapcsolatos Fidesz-felajánlással és az egészségügyi tárca arra adott válaszával kapcsolatban elmondta: az együttműködésre hivatalos felajánlást tettek, amit bizonyít az is, hogy pénteken Lendvai Ildikó reagált is rá. "Fontos egészségügyi döntéshozókkal folytattam vitákat, ahol ugyancsak elmondtam ezt, ha Molnár Lajosnak füle van, hallja meg, készséggel segítünk a mentés ügyének a megmentésében" - fogalmazott a politikus.
MTI - fidesz.hu