Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Földcsuszamlás és árvíz Pakisztánban

A monszunesők okozta földcsuszamlások és árvizek pénteken 37 emberéletet követeltek Pakisztánban - közölték helyi illetékesek.


Dátum: 2006-08-04 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:57.977436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A monszunesőzés eddig több mint 140 ember halálát okozta Pakisztánban és több mint 300-at Indiában a múlt hónap óta. Egy megáradt folyó 12 ember - közöttük három gyermek é- halálát okozta Ravalpindi közelében, amikor az ár elsodorta az őket szállító kisbuszt. Hét utas eltűnt, tizenkettőt sikerült kimenteni. Négyen Észak-Vazirisztánban fulladtak egy folyóba. Az északnyugat-pakisztáni Manszehra körzetben, ahol a tavaly októberi földrengés súlyos károkat okozott, az elmúlt négy napban 31 halottat számláltak össze, többségük földcsuszamlásban vesztették életüket. A fölcsuszamlások miatt 300 család veszítette el sátrát vagy ideiglenes menedékhelyét Balakot térségében. Az ENSZ menekültügyi hivatala szerint a földrengés túlélői közül eddig mintegy hatezren kényszerültek menekülttáborokba a földcsuszamlások és árvizek miatt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek