Jobboldali megállapodás Egerben
Választási együttműködési megállapodást kötöttek egymással Egerben a Fidesz, a Jobbik, a KDNP és a Vállalkozók Pártja helyi szervezetei - közölte a Fidesz választókerületi kampányfőnöke.
Dátum: 2006-08-05 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:59.737850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az együttműködő szervezetek vállalják, hogy az önkormányzati választásokat követően közös frakciót alakítanak a helyi közgyűlésben a város polgári társadalmának erősítése érdekében - közölte Ficzere György. Vagyis a közös munka szándéka nem csupán az önkormányzati választások idejére, hanem az azt követő időszakra is vonatkozik - tette hozzá. A megállapodás értelmében a város valamennyi választókörzetében közös jelöltekkel indul a négy szervezet - mondta a kampányfőnök.
A Fidesz már korábban bejelentette, hogy a párt egri polgármester-jelöltje Szeleczki János 53 éves helyi testnevelő tanár, akit - mint azt Ficzere György közölte - a megállapodást aláíró valamennyi szervezet támogat.
MTI - fidesz.hu