Az USA szankcionál
Szankciót vezetett be az Egyesült Államok hét nemzetközi vállalat, köztük észak-koreai és orosz cégek ellen Iránnal kötött fegyverüzletek miatt - közölte pénteken a washingtoni külügyminisztérium egyik illetékese.
Dátum: 2006-08-05 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:21:00.399661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A neve elhallgatását kérő tisztségviselő elmondta, az azonnali hatállyal életbe lépő - s legalább 2008. július 28-ig érvényben maradó - intézkedés előzménye, hogy az Egyesült Államok "hiteles információt" szerzett arról, hogy a társaságok - köztük az állami tulajdonban lévő orosz Roszoboronekszport fegyverkereskedő cég és a Szuhoj vadászgépgyártó - 1999. január 1. után tiltólistán szereplő berendezéseket és eszközöket adtak el Iránnak.
A hivatalos indokolás szerint a hét cég - az oroszokon kívül két-két indiai és észak-koreai, valamint egy kubai vállalat - olyan felszerelést, illetve technológiát szállított Teheránnak, amellyel tömegpusztító fegyverek, cirkálórakéták vagy ballisztikus rakétarendszerek kifejlesztéséhez járulhatott hozzá. A tulajdonképpeni szankció többek között az, hogy amerikai kormányzati szervek nem köthetnek üzletet a joghátránnyal sújtott cégekkel. A külügyi illetékes hangsúlyozta, hogy a szankciókkal az adott vállalatokat, jogutódjaikat, alegységeiket vagy leányvállalataikat sújtják, s nem az érintett országok kormányát.
Oroszország máris élesen bírálta az amerikai intézkedést. "Ez egy nyilvánvalóan törvénytelen kísérlet arra, hogy külföldi cégek is belső amerikai szabályok alapján működjenek" - olvasható a moszkvai külügyminisztérium által kiadott közleményben. A Szuhoj egyik magas beosztású menedzsere tagadta, hogy a vállalat megsértette volna az amerikai törvényeket. "A Szuhoj az elmúlt hat vagy hét évben nem szállított semmit Iránnak" - mondta. A Roszoboronekszport bonyolította le Oroszország tavalyi - hatmilliárd dollár összértékű - fegyvereladásainak 70 százalékát.
MTI - fidesz.hu