Hiteltelen volt az euródátum
A konvergenciaprogram nem tartalmazza az eurózónához csatlakozás céldátumát - jelentette ki Gyurcsány Ferenc az MSZP-frakció tegnapi informális frakcióülése után, bár néhány héttel ezelőtt még ragaszkodott a 2010-es határidőhöz. Az elemzők már jó ideje hiteltelennek nyilvánították az állandóan kitolódó hivatalos időpontokat. A konvergenciatanács tagja, Simor András, a Deloitte Rt. elnök-vezérigazgatója pedig még néhány napja is úgy fogalmazott a Magyar Nemzetnek, hogy a programban szerepeltetni kell a céldátumot.
Dátum: 2006-08-05 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:21:00.734686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A folyton csúszó euróbevezetési céldátum és a magyar konvergenciaprogram brüsszeli visszautasításai után Gyurcsány Ferenc tegnap hivatalosan is lemondott arról, hogy reálisan elérhető csatlakozási időpontot nevezzen meg. - A piacok már eddig sem adtak hitelt a kormány által közölt időpontoknak. Az elmúlt öt évben ugyanis egyszer sem sikerült teljesíteni az ígért dátumokat, ami a befektetői bizalom megrendülésével járt - nyilatkozta a lap kérdésére Lányi Bence, a Raiffeissen Bank elemzője. A szakértők aggodalmának alapja az idei rekordméretű, a GDP 10 százalékát meghaladó államháztartási hiány, a külföldi hitelminősítők folyamatos leminősítései, valamint az a tény, hogy a maastrichti kritériumok egyikét sem teljesítjük - egyedülálló módon az újonnan csatlakozott országok közül. A kételyeket erősítette, hogy 2010 választási év lesz, és választások előtt általában megugrik a költségvetési kiadások aránya - fogalmazott Lányi Bence.
- A 2010-es dátum már régen elvesztette hitelességét, most azon kell dolgozni, hogy olyan makrogazdasági pályát jelöljünk ki, amely alapján később következtetni lehet a közös valuta bevezethetőségének időpontjára - vélekedett Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője is, aki szerint a céldátum meghatározásának lényege, hogy a piacok számára egyfajta fogódzót biztosítson. Amennyiben egy újabb időpontot sem tudnánk teljesíteni, az újabb bizalomvesztést eredményezne - jegyezte meg a szakember.
- A hazai és külföldi pénzpiacok és az állampapírpiac számára kapaszkodót jelentene egy reális csatlakozási céldátum - fogalmazott Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője is, aki szerint ez a hitelesség visszaszerzését is megkönnyítené. Emlékezetes, hogy a kormányfő által kinevezett konvergenciatanács egyik tagja a Simor András, a Deloitte elnök-vezérigazgatója a napokban lapnak még úgy nyilatkozott, hogy a programban szerepeltetni kell az euró bevezetésének céldátumát is. A szakember a mostani kormányfői bejelentésre azonban nem kívánt reagálni.
A kifarolás előzményei
Az utóbbi napokban már több jel is utalt a hivatalos, 2010-es céldátum lebegtetésére. Miközben közgazdászok, elemzők, kutatóintézetek, valamint a Magyar Nemzeti Bank is hónapok óta nyíltan kétségbe vonta az eurócsatlakozásra vonatkozó kormányzati álláspont tarthatóságát, a legutóbbi hetekben szocialista és szabaddemokrata megnyilvánulások is az ismételt halasztás szükségességéről szóltak. Kósáné Kovács Magda, az MSZP európai parlamenti képviselője a közelmúltban már úgy fogalmazott, hogy "elég lesz egy-két év múlva kitűzni a céldátumot". A múlt hónapban a kormányfő kénytelen volt bejelenteni az államháztartás hiányára vonatkozó kozmetikázatlan adatot, ami egyértelművé tette, hogy 2008-ra nem tudjuk teljesíteni azt a maastrichti kritériumot, hogy 3 százalék alá kerüljön a GDP-arányos deficit. A kormányfő és pénzügyminisztere július végi brüsszeli látogatásukkor pedig egyértelművé tették, hogy "szeptember elseje előtt nem jelölnek meg céldátumot". Kóka János gazdasági miniszter néhány napja úgy nyilatkozott a Dow Jones hírügynökségnek, hogy Magyarországon jelenleg nincs hivatalos euró övezeti belépési céldátum.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu