Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizennyolcan meghaltak egy kínai bányában

Tizennyolc bányász meghalt sújtólégrobbanás következtében egy kínai szénbányában - jelentette szombaton a kínai tömegtájékoztatás. A szerencsétlenség pénteken történt Sanhszi (Shanxi) tartomány Hszincsou (Xinzhou) városának szénbányájában.


Dátum: 2006-08-05 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:21:04.873475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Harmincnégy bányász dolgozott a tárnákban, amikor bekövetkezett a szerencsétlenség. Háromnak saját erejéből sikerült felszínre jutnia, tizenhármat kimentettek. A kínai bányák a legveszélyesebbek a világon. Hivatalos adatok szerint is mintegy ötezer bányász veszti életét évente szerencsétlenségekben. A tényleges adat ennél jóval nagyobb is lehet, hiszen a helyi hatóságok mindent megtesznek a szerencsétlenségek eltussolásáért. Sok szerencsétlenséget okoz a kínai szénbányákban a megfelelő szellőzőberendezések hiánya, a sújtólég elégtelen mértékű elvezetése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek