Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Karácsonyi ajándék: vonattal a repülőtérre

A tervek szerint decemberre teremti meg a közvetlen vasúti összeköttetést a Nyugati pályaudvar és a ferihegyi repülőtér I-es terminálja között a vasúttársaság. A korábbi tervek szerint mát ősszel elindult volna a közlekedés az új vonalon.


Dátum: 2006-08-05 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:21:10.385490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A MÁV tájékoztatása szerint a jelenlegi Szemeretelep vasúti megállóhelyet áthelyezik a Ferihegy I-es terminálhoz a Ferencváros és Vecsés közötti vonalszakasz felújítása keretében.

A megállóhely áthelyezésére már kiírták a kivitelezői pályázatot. A szerződést várhatóan szeptember végén kötik meg a nyertes pályázóval. A MÁV úgy tervezi, hogy a kivitelezés 2006 októberében kezdődhet el, és várhatóan december végére készül el.

A vasúttársaság korábban azzal számolt, hogy már az idén ősszel elindul a kötöttpályás közlekedés a Nyugati pályaudvar és a ferihegyi repülőtér között.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek