Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magasabb autóátírási illeték és eva

A megszorító csomag egyes elemei az ősz folyamán különböző időpontban lépnek hatályba. Szeptemberben emelkedik a korábbi 15 százalékos áfa-kulcs 20 százalékra, és ugyanekkortól kell többet fizetni az autó átírásáért is.


Dátum: 2006-08-06 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:12.838596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyes pénzügyi törvények módosításáról szóló új törvény a gépkocsik átírási illetékét szeptember 1-jével emeli meg. Aki ez előtt az időpont előtt vásárol autót, és e vagyonszerzést szeptember 15-ig bejelenti, akkor még az alacsonyabb tarifával kell fizetnie az illetéket. Személyautónál most még 1890 köbcentiig 15, afelett 20 forint a köbcentinkénti illeték, amely 18, illetve 24 forintra emelkedik.) Megjegyzendő, hogy a jövő év első napjával megszűnnek az illetékhivatalok, azok feladatait az APEH veszi át. Az adóhivatalok sem a megszokott megyei rendszerben, hanem regionálisan működnek 2007-től.

A súly-alapú gépjárműadót a jövő év első napjától a kocsi teljesítménye után kell fizetni. Például egy 70 kilowattos középkategóriás, 1300 kilogramm önsúlyú autó után jelenleg az adó 15.600 forint. Az új szabályok szerint az első három évben évi 21 ezer, a 4-7. évben 18.200, a 8-11. évben 14 ezer, a 12-15. évben 11.200, míg a 16. évtől 8.400 forint lesz az adó. Az áfa törvény módosításainak többségét szintén szeptember 1-jétől kell alkalmazni. Ekkortól emelkedik a 15 százalékos kulcs 20 százalékra. A taxiórákat és a pénztárgépeket legkésőbb november 30-ig kell átállíttatni. Az eva-kulcs október 1-jével 15 százalék helyett 25 százalékra emelkedik. A bevétel két kulcs közti megosztására két módszert kínál a módosítás: vagy a tényleges bevételt kell megosztani a két kulcs között, vagy az éves bevétel egynegyede után további 10 százalékot kell fizetni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek