79 éves késelőt fogtak el a rendőrök
Rögtön elfogták a rendőrök azt a 79 éves késelőt, aki megszúrt egy férfit a fővárosi Blaha Lujza téren vasárnap délelőtt - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-Főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Dátum: 2006-08-06 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:14.383185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bálint Gabriella elmondta: a idős ember eddig ismeretlen okból kiabálva támadt rá a 42 éves férfira, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség akció osztályának civil ruhás munkatársai éppen a közelben tartózkodtak, amikor az eset a történt, ezért rögtön közbeavatkoztak. A támadót a VIII. kerületi rendőrkapitányságon előállították, jelenleg folyik az ügy kivizsgálása.
MTI - fidesz.hu