A Hezbollah rakétazáport zúdított észak-izraeli városokra
Rakétazáport zúdított vasárnap a libanoni síita Hezbollah észak-izraeli városokra, s a támadásokban legkevesebb tíz ember meghalt, kilenc megsebesült, közülük négy súlyosan kórházi és rendőrségi források szerint.
Dátum: 2006-08-06 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:14.710004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez volt eddig a legtöbb áldozatot követelő észak-izraeli rakétatámadás a konfliktus július 12-i kirobbanása óta. A mentők képviselői azt közölték, hogy az egyik lövedék eltalált egy házat a Kirjat-Smonától északra fekvő Kfar-Gileádi település temetője mellett. Rendőr- és mentőautók konvoja sietett a helyszínre, s az odaérkező újságírók letakart holttesteket, körben pedig égő gépkocsikat láttak. Egyes hírek szerint a halottak mind katonák voltak. A hadsereg szóvivője annyit megerősített, hogy a halottak között voltak a libanoni hadműveletek miatt behívott tartalékosok, de számot nem említett. A 2-es Csatorna tv-állomás azt jelentette, hogy 9 tartalékos van a halottak között. Az egyik mentős azt mondta, hogy legalább két lakóházat ért közvetlen találat. A katonai rádió beszámolója szerint egy zsinagógát is rakétatalálat ért. Egy közeli erdő lángba borult, és sűrű füst emelkedett a levegőbe. Szemtanúk szerint a támadás több mint negyed órán át tartott.
Több rakéta a határhoz közeli Kirjat-Smona környékén ért földet. A konfliktus július 12-i kezdete óta a Hezbollah 2700 rakétát lőtt ki Izrael északi részére, megölve 43 civilt, és mintegy negyedmillió lakost késztetve menekülésre. A mostani volt eddig a leggyilkosabb rakétatámadás. A libanoni rendőrség szerint a Hezbollah negyven rakétát lőtt ki Észak-Izraelre a libanoni al-Arkub térségéből. A Hezbollah támadása után az izraeli tüzérség mintegy száz lövedéke csapódott be az említett övezetben.
MTI - fidesz.hu