Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Késnek a vonatok országszerte

Több vasútvonalon is késésekkel kell számolni különböző meghibásodások miatt vasárnap - tájékoztatta Kavalecz Imre, a vasúttársaság szóvivője az MTI-t.


Dátum: 2006-08-06 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:15.978196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: a Budapest-Győr-Hegyeshalom szakaszon fél kettőig 20-40 perces, később átlagosan 10 perces késésekkel kellett az arra utazóknak számolniuk. A helyzet várhatóan estére normalizálódik. A Budapest-Nyíregyháza és a Budapest-Szeged vonalakon 20-30 perccel később érkeznek a vonatok a menetrendhez képest - jelezte a szóvivő. Beszámolt arról, hogy a győri vonalon Budaörs és Biatorbágy között eddig ismeretlen okok miatt egy mozdony áramszedője leszakította a felső vezetéket. Ezen a szakaszon az ideiglenes helyreállítás miatt reggel 8 órától 10 óráig le is kell állítani a forgalmat, és azt követően is csak az egyik vasúti pályán indulhattak meg a vonatok. Kavalecz Imre jelezte, hogy a nyíregyházi és szegedi vonalakon azért lassul a vasúti közlekedés, mert Abonynál egy vasúti pálya-átépítésen dolgozó munkagép zárlatot okozott. E hiba megjavítása is a délután folyamán várható.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek