Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tőzsdei spekuláció miatt bíróság előtt Soros György

Párizsban megjelent a bíróság előtt Soros György és Samir Traboulsi libanoni üzletember a francia Société Générale (SG) bank 1988-as megvásárlási kísérletéhez kötődő tőzsdei "bennfentes kereskedelem" miatt indított per első tárgyalási napján, csütörtökön.


Dátum: 2002-11-07 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:24.363517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két üzletembert, továbbá Jean-Charles Naouri egykori francia pénzügyminiszteri tanácsadót és Jean-Pierre Peyraud bankárt azzal vádolják, hogy a korabeli szocialista kormánytól származó "bennfentes információk" révén közreműködtek 1988 végén az előző jobboldali kormány által privatizált SG visszavásárlásában, s eközben több millió dollárt nyertek a bank részvényeinek tőzsdei spekulációjával.

A bizalmas információk alapján folytatott tőzsdespekulációt, az úgynevezett "bennfentes kereskedelmet" a francia törvények szigorúan büntetik. A vád szerint a most 72 éves Soros és a 64 éves Traboulsi 2,2, illetve 3,5 millió dollárt nyert a tőzsdei ügylettel. Az AFP bírósági jelentése szerint azonban a magyar származású amerikai üzletember és libanoni társa korántsem a "fő mozgatók" a tőzsdeügyletben, amellyel kapcsolatban összesen 11 ember felelősségének vizsgálatát vetették fel a francia igazságügyi szervek.

A SG részvényeinek nagyarányú felvásárlása George Pébereau francia pénzember befektetési társaságán keresztül valósult meg. Az akkori - jobboldali - politikai ellenzék hevesen tiltakozott a szocialista kormány támogatásával megvalósított pénzügyi művelet ellen, amelynek célja - állításuk szerint - az egy évvel korábban a jobboldal által privatizált bank részvényesi körében meglévő "kemény mag" gyengítése volt.

A Société Générale bankot 1981-ben államosították a szocialista párti Francois Mitterrand köztársasági elnök hivatali ideje alatt. 1987-ben, Jacques Chirac miniszterelnöksége és Édouard Balladur pénzügyminisztersége idején reprivatizálták. Balladurt Pierre Eugene Bérégovoy követte a pénzügyminiszteri székben, s az ő tanácsadója volt a perben szintén vádlottként szereplő Jean-Charles Naouri. Maga Bérégovoy 1993-ban öngyilkos lett. Pébereau-nak Jacques Chirac 1995-ben - már mint köztársasági elnök - amnesztiát adott, ugyanúgy, mint a SG korabeli igazgatójának, Marc Viénot-nak. Öt további vádlottat két évvel ezelőtt felmentettek.

A nyomozás 1990-ben indult meg. A francia hatóságok Hollandiától, Nagy-Britanniától, Svájctól és Luxemburgtól kértek információt az üggyel kapcsolatos gyanús pénzügyi mozgásokról, de 14 évbe telt, amíg más érintett országoktól megkapták a szükséges információkat, és a mai napig számos kérdés válasz nélkül maradt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek