Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az eddig leghevesebb Hezbollah támadás

Rakéták egész sorozatát lőtte ki vasárnap este a libanoni síita Hezbollah az észak-izraeli Haifa kikötővárosra, legalább három ember halálát és vagy harminc személy sérülését okozva - közölték a helyi hatóságok.


Dátum: 2006-08-07 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:20.645551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez volt eddig a legjelentősebb támadás, amelyet a Hezbollah Izrael harmadik legnagyobb városa ellen intézett a július 12-én kitört háborúban. A város két lakónegyedére hullottak a Libanonból kilőtt rakéták. A haifai tűzoltóság szóvivője szerint egy lakónegyedet öt vagy hat találat ért. Legalább egy ház összedőlt és ég, valószínű, hogy sokan rekedtek a romok alatt - jelentette a 2-es csatorna nevű izraeli tévéállomás, képeket is mutatva az égő, összedőlt házról. Az is látható a felvételeken, amint emberek puszta kézzel próbálják félrekotorni az omladékot. A nap folyamán korábban (Kirjat- Smona közelében) Kfar-Gileádit érte Hezbollah-rakétatámadás. Ott tizenkét izraeli katona vesztette életét a támadás következtében. Ez volt eddig az áldozatok számát tekintve legsúlyosabb rakétatámadás izraeli terület ellen a konfliktus kirobbanása óta.

Izrael harci gépek vasárnap a libanoni Kana várost támadták, és lerombolták azokat a rakétakilövőket, amelyekkel előzőleg Haifát lőtték - közölte az izraeli hadsereg. A légitámadást alig három órával azután hajtották végre, hogy a rakéták becsapódtak a harmadik legnagyobb izraeli városba. Az izraeli hadsereg augusztus 3-án már támadta Kanát, a támadásnak 28 polgári áldozata volt. Izrael beismerte a tévedést, de azzal védekezett, hogy a Hezbollah libanoni síita szervezet civil létesítmények közelében helyezi el állásait.

Vasárnap több mint 160 rakéta hullott Izrael északi részére. A konfliktus kezdete, július 12. óta a Hezbollah 2700 rakétát lőtt ki Izrael északi részére, negyedmillió lakos kényszerült otthona elhagyására, negyvenhárman életüket vesztették.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek