Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Igazságot Magyarországnak!

Nyolcvanhat évvel a trianoni békediktátum aláírását követően néhány száz magyar úgy döntött, hogy a tragikus évfordulóról a helyszínen emlékeznek meg. Az egész akkor kezdődött, amikor két évvel ezelőtt Petrás János, a Kárpátia zenekar vezetője elhatározta: ha törik, ha szakad, koncertezni fognak a Trianon-palotában. Az elgondolást támogatta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), és francia egyetemisták is komoly szerepet vállaltak a szervezésben.


Dátum: 2006-08-07 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:25.679788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kárpát-medencei fiatalokat tömörítő szervezet tagjai és szimpatizánsai minden június 4-én felkeresik a környező országok budapesti nagykövetségeit. Idén, a külképviseleteket érintő menet a Párizs melletti Versailles-ban ért véget.

A francia, a román, a szerb és a szlovák titkosszolgálatok kitüntető figyelme kísérte a magyarok trianoni összejövetelét, ám az esemény biztosításán és az erődemonstráción (megfélemlítésen) kívül semmi más dolguk nem akadt, a tüntetés és a koncert is rendben lezajlott. Egyetlen aprócska incidens történt: A rendőrök őrizetbe vettek egy magyar fiatalembert, aki békésen szalonnázott, és ehhez a bicskáját használta, ami a francia törvények szerint - állítólag - fegyvernek minősül.

A trianoni eseményeket kizárólag az Éjjeli menedék stábja rögzítette. Siklósi Beatrix és Matúz Gábor filmje ennek a különleges napnak a történetét meséli el, a jelenkori francia hétköznapokba és a mai magyar politikai életbe ágyazva. (Elmondja véleményét "Trianonról", többek között: Lendvai Ildikó, Horn Gyula, Kuncze Gábor, Herényi Károly, Navracsics Tibor...)

A filmben keverednek a különböző műfajok: interjúk, archív felvételek, eredeti dokumentumok, mindez sok zenével, Bács Ferenc, Csurka László és Dörner György közreműködésével. Az elmúlt másfél évtizedben bebizonyosodott, hogy az első világháborút lezáró békeszerződések igazságtalanok, és ezért tarthatatlanok. Békésen vagy véráldozatok árán, de megszűnt Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió. Ennek a mostani, több szempontból is egyedinek tekinthető június 4-ének talán a legfontosabb gondolata: Felül kell vizsgálni a trianoni békediktátumot!

Az Igazságot Magyarországnak! DVD-n jelenik meg

Ár:980 Ft

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek