Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Páncélszekrények tűntek el az orosz belügyminisztériumból

Titkos dokumentumokat tartalmazó két páncélszekrény tűnt el az orosz belügyminisztériumból az épületben folytatott felújítási munkálatok során - írta hétfői számában a Kommerszant című orosz lap.


Dátum: 2006-08-07 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:26.800177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újság értesülései szerint a páncélszekrényekben nagyon is érzékeny iratok, a bűnügyi nyomozóosztály operatív akcióival kapcsolatos dokumentumok voltak. A minisztériumban - ahol már "hullnak a fejek" abban bíznak, hogy a dokumentumok nem kerültek illetéktelen kezekbe. A minisztérium épületében még tavasszal felújítási munkákba kezdtek és a bűnügyi nyomozóosztály irodáiból a folyosóra tették ki a páncélszekrényeket. Az egyikből július közepén szükség lett volna bizonyos iratokra, de nem találták a széfet. Kezdetben abban bíztak, hogy a munkások az irodák kifestése után rossz helyre vitték vissza, ám a nagy keresésben az derült ki, hogy nem is egy, hanem két páncélszekrény hiányzik.

Az ügyben indított vizsgálat azt derítette ki, hogy a felújítást végző munkások a folyosóról az épület belső udvarára vitték le az útjukban lévő két páncélszekrényt. Innen azonban tévedésből a leselejtezésre ítélt régi páncélszekrényekkel együtt elszállították azokat egy fémhulladékokat átvevő telepre. A minisztériumi emberek négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre átvizsgálták az ócskavastelepet, de semmilyen dokumentumot nem találtak. A tárcánál most abban bíznak, hogy a dokumentumok a páncélszekrényekkel együtt kerültek a kohóba, más lehetőségre igazán gondolni sem mernek - írta a Kommerszant.

A lap szerint a történtek miatt már megkezdődött a fejek hullása a minisztériumban. Felmentették hivatalából a minisztérium ingatlankezelési osztályának vezetésével ideiglenesen megbízott tábornokot, több magas rangú tiszt vesztette el beosztását, illetve kapott szigorú fegyelmit. Nem kizárt, hogy távoznia kell az a bűnügyi nyomozóosztályt vezető tábornoknak is. "Őt ugyan már tíz hónapja az észak-kaukázusi térségbe vezényelték szolgálati útra, de az osztályon uralkodó kuplerájért mégis ő a felelős" - fogalmazott a lap magát megnevezni nem óhajtó belügyminisztériumi informátora.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek