A feketegazdaságba menekülhetnek a cégek
Megvan a veszélye annak, hogy az adóemelések után a periférián lévő cégek egy része eltűnik majd a legális gazdaságból és a feketegazdaságba menekül - mondta a Magyar Hírlapnak László Csaba.
Dátum: 2006-08-07 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:27.098313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány adószigorításaival kapcsolatban a volt pénzügyminiszter, a KPMG adópartnere úgy vélekedett, a nem feltétlenül elegáns, de az elmúlt 15 év után valódi fordulatot jelentő intézkedésekre szükség volt, az APEH-nak ugyanis nincs egymillió adóellenőre a vállalkozások nagy számú és gyakori ellenőrzésére.
Ha magas az adó, többen akarják kikerülni, de ha az elkerülés kockázata is nő, akkor többször is meggondolják ezt a vállalkozók -fogalmazott László Csaba, aki szerint veszélyt jelent ugyanakkor, hogy a látókör szélén lévő cégek eltűnnek a legális gazdaságból, és a feketegazdaságba menekülnek.
László Csaba egyébként úgy látja, az Alkotmánybíróság elé vitt bank- és házipénztáradó is megmarad, az új adórendeletekből várt bevételek pedig nagyjából teljesülnek majd. Kitért arra is, hogy a kiadási oldal csökkentése sokkal hosszabb távon mutatkozik csak meg. Az egészségügyi rendszer reformja, vagy akár a gyógyszertámogatások lefaragása is később hoz ererdményt, így ezektől három éven belül egyetlen forint megtakarítást sem szabad tervezni - jegyezte meg.
MNO - fidesz.hu