Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeres volt az olasz-francia csúcstalálkozó

Jacques Chirac francia államfő és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök egyetért abban, hogy az Irakot érintő ENSZ-határozatnak ki kell küszöbölnie mindenfajta kétértelműséget, Szaddám Huszeint lehetőleg háború nélkül kell lefegyverezni, és fontos lenne, hogy a Biztonsági Tanács egyhangú szavazattal döntsön ebben a kérdésben.


Dátum: 2002-11-07 20:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:25.221347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt a csütörtökön Rómában immár huszonkettedik alkalommal megrendezett francia-olasz csúcstalálkozó végén tartott közös sajtóértekezletén fejtette ki a két politikus. Jacques Chirac először Berlusconival ült asztalhoz a Villa Madama épületében, majd a tanácskozás kibővült a két ország minisztereivel. Chiracot ugyanis itáliai útjára elkísérte Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök, Dominique de Villepin külügyminiszter, akárcsak a francia igazságügyi, közlekedési és védelmi tárca irányítója, valamint az európai ügyek minisztere.

Chirac és Berlusconi tárgyalásain a nemzetközi helyzet központi téma volt, főleg Irak, Afganisztán és a Közel-Kelet. Chirac a találkozó után rendezett sajtóértekezleten kifejtette: már nem sok hiányzik az Irakkal kapcsolatos új ENSZ-határozat tető alá hozásához, de fontos, hogy az utolsó igazítások révén kiküszöböljék a kétértelműségeket. Kifejezte óhaját, hogy e dokumentumban ne legyenek olyan automatizmusok, amelyek lehetővé teszik a katonai beavatkozást. Hozzáfűzte: az ENSZ-határozat elfogadása akár órák kérdése lehet, ha megvan hozzá a szándék. Adni kell még egy esélyt a békének - hangoztatta Chirac, aki szerint Irakon múlik, hogy él-e ezzel az utolsó lehetőséggel. Berlusconi is kifejezte reményét, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtalálja a mindenki számára elfogadható, egyhangú szavazattal szentesíthető megállapodást.

Az Európai Unió bővítésének kérdésében ugyancsak megtalálta a közös nevezőt a két fél. Chirac a sajtóértekezleten kifejezte reményét, hogy a közösségi intézményrendszer reformja és a kormányközi konferencia még az olasz elnökség (2003 második fele) lejárta előtt befejeződik. Ezzel kapcsolatosan alkalma volt állást foglalnia Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnöknek is, aki szintén fogadta a magas rangú vendéget. Mint Ciampi elmondta, az integráció során olyan egyeztetett politikát kell folytatni, amely nem csupán a költségvetési egyensúly és a gazdasági stabilitás szempontjait tartja szem előtt, hanem a középtávú fejlődést, a növekedést sem hanyagolja el.

Ami a kétoldalú viszonyt illeti, a szoros összetartozás érzését igyekeztek hangsúlyozni az olasz és a francia partnerek. Berlusconi a csütörtöki megbeszélések eredményeit a vártnál is jobbnak minősítette, hangsúlyozva a két ország kulturális összetartozását. Ezekkel a szavakkal fordult Chirac felé: "Önök otthon érezhetik magukat Itáliában".

A római találkozón Pietro Lunardi olasz infrastrukturális miniszter francia kollégájával, Gilles de Robiennel konkrét kérdésben lépett előre. Francia részről ugyanis megerősítették a készséget, hogy mielőbb megépítik a Torino-Lyon gyorsvasutat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek