Mozart-emlékhangverseny az egri Minorita templomban
Mozart születésének 250. évfordulója alkalmából az Agria Játékok kulturális nyári programsorozat keretében Mozart C-ben címmel ünnepi hangverseny kezdődött hétfőn este az egri Minorita templomban.
Dátum: 2006-08-07 19:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:35.603731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Olyan műveket választottunk az ünnepi előadásra, amelyek C-dúrban íródtak, ezekkel emlékezünk meg a zeneszerző születésének évfordulójáról - mondta az est szervezője, Szabó Sipos Máté, az Egri Szimfonikus Zenekar vezetője az MTI-nek.
A karmester hozzáfűzte: a választás azért esett ezekre a művekre, mert a zeneirodalomban a C-dúr a legtisztább hangnem. Igaz az általunk előadott művek közül kettőnek szakrális szövege van, ennek ellenére, a hangnem miatt vidám, friss, tiszta hangzású zenék.
Az esten az Egri Szimfonikus Zenekar, a debreceni Kodály Kórus előadásában elhangzik Mozart utolsó művének, a Titusz kegyelme című opera nyitánya, megszólaltatják a hat zsoltárból álló ünnepi vecsernyét, illetve a Koronázási misét.
MTI - fidesz.hu