Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Haider újra színre lépett

Az Osztrák Szabadságpártban (FPÖ) a viharok napról napra erősödnek, s a zűrzavarban világosan csak két dolog látszik: Jörg Haider, a párt volt elnöke és máig vezéralakja újra színre lépett, s a párt népszerűsége 10 százalék alá esett.


Dátum: 2002-11-07 20:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:26.114935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezúttal Peter Sichrovsky, a párt lemondott főtitkára "az antiszemitizmus éles formájának" gyakorlását vetette Haider szemére. Utóbbi ugyanis úgy nyilatkozott a News című politikai hetilap csütörtöki számában megjelent interjújában, hogy Karl-Heinz Grasser, a lemondott pénzügyminiszter (FPÖ) csupán azért bírálta Haider hét eleji iraki látogatását, mert az amerikai "keleti part kegyeit keresi". Sichrovsky szerint Haider ezért már tartományi elöljáróként sem tartható. Mellékesen Sichrovsky korábban Haider "keleti partra" vonatkozó több hasonló kijelentését védelmébe vette.

Közben a nap folyamán Haider Herbert Haupttal, a párt listavezetőjével és ideiglenes elnökével azzal lépett a sajtó elé, hogy nem lát okot a bocsánatkérésre, amiért a büntetőjog hatálya alá eső történésekkel és személyes előnyök szerzésével vádolta Susanne Riess-Passer volt pártelnököt és alkancellárt, Grasser pénzügyminisztert és Peter Westenthaler volt frakcióvezetőt a vadászbombázók beszerzése kapcsán. Az FPÖ Haider indította belső hatalmi harca nyomán lemondott politikusok közül Riess-Passer és Grasser ezért pert szándékozik kezdeményezni Jörg Haider ellen.

Visszatáncolt viszont Haider a Profil című hetilapban hétfőn megjelent kijelentésétől, amellyel a három politikusnak a pártból való kilépését követelte.

Az FPÖ-ben egyébként napról napra erősödik az ellenállás Haiderral szemben, és már olyan hangok is hallatszanak, amelyek a pártból való eltávolítását követelik.

Maga Haider korábbi kijelentéseivel ellentétben egyszerre késznek mutatkozik részt venni a november 24-re előrehozott választásokat megelőző kampányban, de nem hajlandó újra a párt élére állni, noha többen ezt követelik, köztük Thomas Prinzhorn, a Magyarországon is érdekelt papírgyáros, a parlament alelnöke. Haider azt mondta: amennyiben az FPÖ 15 százalék alatti eredményt ér el, újra megalapítja a pártot. Mindezt az osztrák lapok úgy értékelik, Haider szeretné elkerülni, hogy vállalnia kelljen majd a felelősséget a várható súlyos kudarcért.

Alexander Van der Bellen, a Zöldek elnöke a "keleti partról" szóló megnyilvánulás nyomán emlékeztetett arra, hogy Haider már a korábbi választási kampányokban is a mostanihoz hasonló, legalantasabb eszközöket vetette be az antiszemitizmustól az idegengyűlöletig. Van der Bellen mélyen elítélte a csütörtöki kijelentést, és újra - az FPÖ-vel való koalíció folytatásától el nem zárkózó - Wolfgang Schüssel kancellár állásfoglalását kérte számon.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek