Géppisztollyal lövöldözött egy férfi Turán
Géppisztollyal próbált - állítása szerint - csendet teremteni egy 44 éves férfi a Pest megyei Turán hétfőn éjszaka; a lövöldözésben egy férfit megsebesített - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Dátum: 2006-08-08 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:47.281210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elkövető a Gyóni Géza utcában egy Kalasnyikov típusú géppisztolyból több lövést adott le egy ház és az udvar irányába, az egyik lövedék megsebesítette az udvaron tartózkodó férfit, aki könnyebben megsérült - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedden. Lukácsi Zsuzsa közlése szerint a 44 éves turai férfi évekkel ezelőtt illegálisan vásárolta a géppisztolyt a hozzá tartozó lőszerekkel együtt, illetve még egy kispuskát is vett, amit a háza pincéjében befalazott.
Vallomása szerint azért vette elő az elrejtett fegyvereket, hogy az utcában színesfém-kereskedés miatt keletkező, őt nagyon zavaró zajokat megszüntesse. A lövöldözőt a rendőrség őrizetbe vette, ellene lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt indult büntetőeljárás. Vizsgálják azt is, hogy fennálltak-e az emberölés kísérletének feltételei. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesének közlése szerint az eset érdekessége, hogy a lövöldözésben megsérült férfi ellen országos elfogató parancs volt érvényben.
MTI - fidesz.hu