Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Internetes helyi adórendszer Debrecenben

A hazai önkormányzatok közül elsőként Debrecen teremtette meg a feltételét a digitális aláírás elfogadásának és használatának - közölte Kósa Lajos polgármester szerdán a debreceni városházán, ahol bemutatták az önkormányzat web-adórendszerét.


Dátum: 2002-02-20 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:09.255045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A debreceni polgármesteri hivatal és a Matáv Rt. 2000 tavaszán állapodott meg a digitális városprojekt megvalósításáról, s ennek egyik újabb állomása a web-adórendszer kifejlesztése.

Fazekas Béla, a Matáv Rt. üzleti kommunikációs igazgatója szerdán jelképesen átadta a városnak az új rendszert. Elmondta: a web-adószolgáltatás a partnerek hivatalos kapcsolatát teszi lehetővé személyes találkozás nélkül. A szakember az országban egyedülállónak nevezte a debreceni projektet.

Kósa Lajos elmondta: a város 60 ezer adózójának az adatait tartják nyilván az internetes adórendszerben. A polgármester első lépésnek nevezte a web-adót az információs társadalom helyi feltételrendszerének a kialakításában.

- A jövőben a műszaki igazgatással összefüggő dokumentációt, az építési hatósági ügyintézést, valamint a városszerkezeti terveket is szeretnénk hozzáférhetővé tenni az interneten, meggyorsítva ezzel az ügyintézést - mondta a polgármester.

A web-adórendszer elindítása alkalmából elmondták: a rendszer szolgáltatásai által az állampolgárok az év 365 napján 24 órán keresztül kapcsolatba léphetnek a hivatallal.

Az adóügyi információk szigorúan bizalmas volta miatt hármas jelszórendszert dolgoztak ki: a jelszó, a PIN-kód és az adószám használata nélkül bárki hozzájuthat a helyi adóval és a rendszer használatával kapcsolatos információkhoz, s letöltheti az adónemenkénti bevallási nyomtatványokat. A jelszó, a PIN-kód, az adószám együttes használatával viszont le lehet kérni az adófolyószámlát, és - amennyiben a jogszabályok ezt majd lehetővé teszik - a digitális aláírás használatával be lehet nyújtani a helyi adóbevallást is.

Kósa Lajos reményét fejezte ki, hogy ősszel a parlament meghozza a szükséges jogszabályokat, és akkor már teljes szolgáltatást nyújthat a debreceni polgároknak a helyi web-adórendszer.

A bemutatót követően Kósa Lajos átadta Debrecen húsz legnagyobb helyi adót befizető cégének, illetve az önkormányzat társaságainak a rendszerhez való hozzáférést biztosító PIN-kódot és jelszót tartalmazó borítékokat.

A debreceni internetes helyi adórendszer a város honlapján http://www.debrecen.hu, illetve a https://webado.debrecen.hu internetes címen érhető el.

Kapcsolódó elemek