Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós nem támogatja a rendőrségek összevonását

Tarlós István független főpolgármesterjelölt nem támogatja a fővárosi és a Pest megyei rendőrség összevonását - erről maga a főpolgármesterjelölt beszélt, miután kedden találkozott Gergényi Péterrel, a budapesti rendőrfőkapitánnyal.


Dátum: 2006-08-08 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:52.670026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az a határozott véleményem, hogy Budapestnek határozott és eredményes rendőrfőnöke kell, hogy legyen, és határozott és eredményes rendőrfőnöke van. Én csak a jelenlegi struktúrában, a jelenlegi felépítésben és a jelenlegi feladatmegosztás keretei között tudom elképzelni Budapest rendőrségét" - mondta Tarlós István a sajtótájékoztatón. Hozzátette. "ennek a csaknem kétmilliós városnak önálló és határozott rendőrségre van szüksége".

"Azt hiszem, ezen a struktúrán nem szabad változtatni" - jelentette ki. Hangsúlyozta: Budapest lakói és jelenlegi vezetői elégedettek a rendőrség teljesítményével. Gergényi Péter, a fővárosi rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra: a rendőrség átszervezésében az országos főkapitány kompetenciája nyilatkozni. "De felhatalmazást kaptam, hogy elmondjam: koncepciók készültek az átalakításra, de semmiféle döntés nincs még az ügyben" - mondta. Demszky Gábor főpolgármester múlt héten jelentette be, nem támogatja a fővárosi és Pest megyei rendőrség összevonását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek