Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Súlyosbodik a helyzet Srí Lankán

Srí Lankán hetek óta tartanak a véres összecsapások a kormányerők és a tamil felkelők között, a harcok a szakértők szerint újabb polgárháborúba torkollhatnak. Colombóban kedden autóba rejtett pokolgép robbant. A merényletben két ember vesztette életét.


Dátum: 2006-08-08 18:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:53.276720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mostani detonáció helyszínének közelében dolgoznak a Magyar Ökomenikus Szeretetszolgálat colombói missziójának munkatársai. Csizmadia Sándor, a segélyszervezet programvetetője elmondta, Srí Lanka északi részén is vannak programjaik, ezek a háborús helyzet, a lövöldözések, és az egyéb incidensek miatt eléggé lelassultak.

A helyzet egyre súlyosboodik egész Srí Lankán, éppen ezért fontolóra vesszük, hogy felfüggesztjük tevékenységünket - mondta Csizmadia László.

Magyar Rádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek