Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közadakozás egy 1956-os emlékműért

Miután az 1956-os forradalom 50. évfordulójára készülő köztéri műalkotások támogatásra meghirdetett országos pályázaton nem nyert, döntően közadakozásból kívánja felállítani 1956-os emlékművét Törökszentmiklós önkormányzata - közölte a település polgármestere az MTI-vel.


Dátum: 2006-08-09 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:55.726232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sikertelen pályázat ellenére a képviselő-testület elutasította az olcsóbb megoldásként felvetődő emléktábla ötletét, és a méltó megemlékezés jegyében kitartott eredeti elképzelése mellett, adakozásra kérve a város polgárait, intézményeit és cégeit - tette hozzá Bakk Zoltán. Újabb bonyodalmat okozott, hogy az eredetileg tervezett művet alkotója, Sári Zoltán szobrászművész nem tudta volna időben elkészíteni, így új megoldást kellett keresni - mondta az elöljáró. Tájékoztatása szerint a város '56-os emlékműve végül Györfi Sándor Munkácsy- és Mednyánszky-díjas karcagi szobrászművész alkotása lesz. A három méter magas, kőből faragott életfát ábrázoló szobor a mentőállomás előtti téren kap helyet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek