Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tanévkezdés előtt - változások a közoktatási törvényben

Szeptembertől több ponton is módosul a közoktatási törvény: az általános iskolák ötödik és hatodik évfolyamán 25-50 százalékra emelkedik az az időkeret, amelyben a nem szakrendszerű oktatást meg kell szervezni, szélesedett a létszámhatárok átlépésnek lehetősége, s a jogszabály rögzíti a rendes munkaidőn belül a kötelező órákon felül elrendelhető heti plusz két órát is - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium az MTI-vel.


Dátum: 2006-08-09 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:56.315681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvény rögzíti, hogy abban az esetben, ha arra egyéni foglalkozás, szabadidős foglalkozás, tanórán kívüli foglalkozás megtartása érdekében szükség van, a munkáltató elrendelheti, hogy a pedagógus a munkakörére, beosztására megállapított kötelező órájánál

- a rendes munkaidőn belül munkaköri feladatként, külön díjazás nélkül - többet tanítson. Ehhez kapcsolódóan kimondja a törvény azt, hogy az így elrendelt órák száma egy héten a két órát nem haladhatja meg. Külön rögzíti a törvény azt is, hogy óradíj fizetése mellett egyéni foglalkozás, szabadidős foglalkozás, tanórán kívüli foglalkozás megtartása a pedagógus számára akkor rendelhető el, ha előtte az adott héten a díjazás nélküli két óra megtartását elrendelték.

Az általános iskolák ötödik és hatodik évfolyamán 25-50 százalékra nő az az időkeret, amelyben a nem szakrendszerű oktatást meg kell szervezni, az időalapba bevonják a nem kötelező tanórai foglalkozások időkeretét is. Ehhez az általános iskoláknak a helyi tantervüket 2007. szeptember 30-ig szükség szerint át kell dolgozni, és meg kell küldeni jóváhagyás céljából a fenntartónak Szélesedett a létszámhatárok átlépésének lehetősége is: az óvodai csoportokra, iskolai osztályokra megállapított maximális létszámot legfeljebb húsz százalékkal át lehet lépni a nevelési év, illetőleg a tanítási év indításánál, ha az óvodában legfeljebb két óvodai csoport, illetőleg az iskolában az adott évfolyamon legfeljebb két iskolai osztály indul; továbbá függetlenül az indított osztályok, csoportok számától akkor is, ha a nevelési év, tanítási év során az új gyermek, tanuló átvétele, felvétele miatt indokolt.

2006. szeptember 1-jétől szervezhető a szakiskolában - a közoktatásról szóló 1993. évi törvény alapján - a nappali rendszerű iskolai oktatás keretében felzárkóztató oktatás azoknak a tanulóknak, akik alapfokú iskolai végzettség hiányában kívánnak bekapcsolódni a szakképzésbe. Szintén szeptember 1-jétől fejlesztő iskolai oktatás indítható azoknak a tanulóknak, akik az adott évben töltik be a hatodik-tizedik életévüket, ezt követően növekvő életkor szerint. A fenntartónak 2008. augusztus 31-ig gondoskodnia kell a nyolc évfolyamnál kevesebb osztállyal működő általános iskolájának tagintézménnyé történő átalakításáról vagy az általános iskolai feladatok - e törvényben meghatározottak szerinti - iskolafenntartás nélkül történő megoldásáról.

Az iskoláknak 2007. március 31-ig kell megküldeniük a fenntartónak a minőségirányítási programjukat jóváhagyás céljából. A törvény új elemként előírja, hogy az intézményi minőségirányítási programnak tartalmaznia kell az intézményben vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítmény-értékelésének szempontjait és az értékelés rendjét. A minőségirányítási programban rögzíteni kell a teljes körű intézményi önértékelés periódusát, módszereit és a fenntartói minőségirányítási rendszerrel való kapcsolatát. A minőségirányítási program végrehajtása során figyelembe kell venni az országos mérés és értékelés eredményeit. Az eddigi kialakult gyakorlattal szemben új munkaszervezési módszert vezet be a törvény, és elvárásként határozza meg a munkáltatóval szemben azt, hogy az irányítása alá tartozó pedagógusok teljesíteni tudják a heti kötelező óraszámuk egy tanítási évre jutó keretét. A tanítási időkeret új fogalom, jelentősége abban rejlik, hogy a rendes munkaidőn belül végzett tanításért óradíj csak a tanítási időkereten felül teljesített többlettanításért jár.

Változás történt abban is, hogy a teljes munkaidő tanítási órákkal le nem kötött részében a munkáltató rendelkezése vagy munkaköri leírás alapján végezhető feladatok közé bekerült többletként a kötelező órákból kivett két feladat: az iskola pedagógiai programjában rögzített, a tanítási órák keretben meg nem valósítható osztály- vagy csoportfoglalkozások és a gyakorlati képzést szervezők ellenőrzése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek