Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa Lajos: A Gyurcsány-csomag semmire nem volt jó

Semmire nem volt jó a Gyurcsány-csomag, nem látszik sehol az államreform - közölte Kósa Lajos szerda reggel, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.


Dátum: 2006-08-09 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:57.217668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus pártja Jó reggelt, Magyarország! aláírásgyűjtésével kapcsolatban elmondta: szeretnék felrázni az országot annak érdekében, hogy a kormány vonja vissza a Gyurcsány-csomagot, amely "tönkreteszi az embereket, katasztrófába sodorja az országot".

Kósa Lajos kifogásolta, hogy a Gyurcsány-csomag 95 százaléka a központi költségvetés bevételeit növeli, és csak 5 százaléka csökkenti a kiadásokat. "Én magam 50-50 százalékkal is elégedetlen lennék" - tette hozzá

az ellenzéki politikus, és mint utalt rá, akkor lenne jó a csomag, ha 30 százaléka a költségvetési bevételeket növelné, 70 százaléka pedig a kiadásokat csökkentené.

Kósa Lajos utalt rá, hogy a Gyurcsány-csomag hatása már érződik, ugyanis a forint árfolyam-összeomlása nyomán bekövetkezett kamatnövekedés hatástalanította az intézkedéseket.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz miért nem nyújtja be a

Parlamentben saját indítványait az államháztartási hiány csökkentésére vonatkozóan, Kósa Lajos úgy reagált, hogy az elmúlt ciklusban a szocialista-szabad demokrata kormányerő minden javaslatukat elutasította, még csak tárgysorozatba sem vették. Ennek ellenére be fogják nyújtani a tervezeteiket.

Kósa Lajos leszögezte, a kormány híján van azon

elképzeléseknek is, amelyek segítenének a magyar társadalmon. Mint mondta, az államreform kapcsán kifejezetten rossz javaslatok születtek. Példaként a megyei önkormányzatok megszüntetésének tervét

említette, amit a mostani választások után két évvel akart véghezvinni a kormány. Debrecen polgármestere leszögezte, ilyen lépést csak azonnal lehet végrehajtani, ellenkező esetben "a megyei önkormányzatok saját emlékművüket építették volna, s két év alatt a jelenlegi hiány 2-3-szorosát halmozták volna fel".

Annak kapcsán, hogy az ő neve is felmerült a Fidesz-MIÉP-Jobbik együttműködés támogatásában az önkormányzati választásokon, Kósa Lajos kijelentette: ilyen együttműködést nem kötött, Debrecenben őt

hivatalosan az MDF és a KDNP támogatja. Ugyanakkor az önkormányzati választás tarka képet mutat - jegyezte meg hozzátéve: attól, hogy például Salgótarjánban a

helyhatósági választáson az SZDSZ a Munkáspárttal kötött együttműködési megállapodást, még nem kellett arra következtetni - mint ahogy nem is történt meg -, hogy Kuncze Gábor és Thürmer Gyula is együttműködik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek