Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkezdődött az aláírásgyűjtés a köztereken

A köztereken is elkezdődött a "Jó reggelt, Magyarország!" kiáltványhoz kapcsolódó aláírásgyűjtés szerdán. Rogán Antal a Ferenciek terén felállított standnál ismertette az akció részleteit.


Dátum: 2006-08-09 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:22:59.999074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal rámutatott: az elmúlt 16 évben nem volt arra példa, hogy a kormány ilyen durván megszegje a választási ígéreteit, és becsapja a választókat, sőt - fogalmazott -, ami ennél rosszabb: eltitkolta a választók elől az ország valódi gazdasági helyzetét.

Az aláírásgyűjtésnek az a célja- mondta el a politikus -, hogy a polgárok aláírásával nyomatékosan kezdeményezzék, a pénzügyi helyzet eltitkolásáért felelős állami vezetők felelősségre vonását, továbbá az, hogy az egyébként feleslegesnek bizonyuló szigorító intézkedések egy részét legalább fontolja meg a kormányzat és vonja vissza, és próbáljon meg az eredeti választási ígéreteihez visszatérni.

Rogán Antal kitért arra is, hogy az aláírásgyűjtés főként a köztereken és a Fidesz-irodákban zajlik, nem kívánnak "emberekhez bekopogni", "házakba becsöngetni". Végezetül elmondta: bízik abban, hogy az aláírásgyűjtés sikeres lesz, és mire elérkezik szeptember 23., akár egymillió aláírás is összegyűlik.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek