Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aggódnak a kardiológusok

Aggodalmát fejezte ki a Magyar Kardiológusok Társaságának (MKT) elnöksége a betegellátást július elseje óta érintő finanszírozási változások miatt - tájékoztatta a szervezet főtitkára szerdán az MTI-t.


Dátum: 2006-08-09 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:03.029164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új szabályozás elsősorban a teljesítmény volumen korlát (TVK) finanszírozására vonatkozik - tudatta Tomcsányi János. Mint ismert, a korábbi teljesítmény 95 százalékának elérése után az adott beavatkozást az OEP nem finanszírozza - fogalmazott a főtitkár. Hozzátette: a kardiológiai szabályozást ez a rendelkezés különösen érzékenyen sújtja, mivel a szív-érrendszeri betegségek halálozásában hazánk vezető helyen áll, és az utóbbi években a szívkatéteres beavatkozások számának növelésével a halálozási mutatókban némi javulást sikerül elérnünk. "A meglévő és az újabb katéteres centrumok megnyílásával egyre több beteg életkilátását javító beavatkozást kell végeznünk, aminek ez a finanszírozási korlátozás gátat szab. Prevenciós programot készítünk, közben más beteg emberek korszerű ellátását korlátozzuk" - közölte a főtitkár. Tomcsányi János tudatta: az MKT hétvégi ülésén meghozott állásfoglalása szerint legalább az akut szívinfarktus ellátását ki kellene venni a TVK korlátozás alól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek