A humanitárius jog megsértésével vádolják Izraelt
Fuád Szinjóra libanoni kormányfő a nemzetközi humanitárius jog, a genfi egyezmények megsértésével vádolta Izraelt, és nemzetközi vizsgálatot követelt a The Washington Post című amerikai lapban szerdán megjelent írásában.
Dátum: 2006-08-09 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:03.655337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A libanoni miniszterelnök erkölcsileg elfogadhatatlannak és teljességgel valószerűtlennek nevezte, hogy Izrael Libanon és a libanoni nép elleni háborújával katonai megoldást akar találni a közel-keleti viszályra. Arra hívta fel a nemzetközi közösséget, hogy támogassák országa szuverenitását és vessenek véget az oktalan háborúnak. Szinjóra szerint Izrael többször és szándékosan megsértette a genfi emberi jogi konvenciókat, mi több, Libanon romba döntésével humanitárius és környezeti katasztrófát idézett elő. Tönkretette az ország infrastruktúráját és gazdaságát, elviselhetetlen terhet róva az országra, amelynek fogytán van az üzemanyag-, élelmiszer- és gyógyszerkészlete. Az izraeli haderő otthonokat, gyárakat és raktárakat pusztított el, utakat rongált meg és hidakat rombolt le, repülőtereket tett használhatatlanná.
A libanoni kormányfő azt írta, hogy Izrael több milliárd dolláros kárt okozott az infrastruktúrában, nem beszélve a mezőgazdaságot, az ipart és az idegenforgalmi szektort érő hosszú távú károkról. Izrael néhány napos hadjáratával tönkretette Libanon 15 év alatt elért eredményeit.
Szinjóra szerint nemzetközi vizsgálatot kel folytatni az Izrael által elkövetett bűntettek ügyében. A zsidó államnak kártérítést kell fizetnie a zabolátlan pusztításért - tette hozzá. A kormányfő leszögezte: Izrael a háborújával nem lesz képes viszályt szítani a libanoni nép körében. A libanoniak rendíthetetlenek és egységesek maradnak Izrael mostani, hetedik agressziója idején, így tettek a korábbi két évtizedes izraeli megszállás alatt is. A nép ereje, hogy szembeszálljon az agresszorral, minden egyes falu lerombolásával, napról napra nő - hangsúlyozta Fuád Szinjóra.
MTI - fidesz.hu