Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarországnak ma nincs hiteles költségvetése

Nehéz komolyan venni minden olyan pénzügyminiszteri nyilatkozatot, amely a tervek tarthatóságáról, a folyamatok kézben tartásáról beszél - írja Cser-Palkovics András közleményében.


Dátum: 2006-08-09 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:04.915698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországnak ma nincs valódi és hiteles költségvetése, egyszerűen a drasztikus adó- és járulékemeléssel a felesleges kiadásokhoz igazítják a bevételeket. Ezért nehéz komolyan venni minden olyan pénzügyminiszteri nyilatkozatot, amely a tervek tarthatóságáról, a folyamatok kézben tartásáról beszél.

2002 júliusától sorrendben a 49. hónap a mostani, amikor ugyanazokat a szavakat halljuk a költségvetésről, miközben egyetlen évben sem sikerült tartani hiányt. Ezért arra kérjük a pénzügyminisztert, hogy kezdjen el dolgozni az euró bevezetésének céldátumán, és szeptember elején jelentse be azt az időpontot, amikorra a kormány vállalni tudja az euró bevezetését.

Cser-Palkovics András

Kapcsolódó elemek