Elhibázott és méltánytalan a Gyurcsány-csomag
Az 500 milliárd forintos elvonás, az adó és járulékemelések, a beígért szigorítások és bírságolások egyre elviselhetetlenebb terhet jelentenek a vállalkozóknak - jelentette ki Szatmáry Kristóf csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-08-10 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:12.927419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus felidézte Draskovics Tibor szavait, amelyben az egykori pénzügyminiszter hibásnak és rossz döntésnek nevezte az akkori áfavisszatartást. A Fidesz örömmel nyugtázza Draskovics Tibor napokban tett bejelentését - jelentette ki Szatmáry Kristóf. Emlékeztetett, a Fidesz és a vállalkozók is keményen kritizálták ezt a döntést. A mára kialakult körbetartozások 500-600 milliárd forintos nagyságát jelentősen befolyásolta az állami pénzvisszatartás, amelynek eredményeként nagyon sok vállalkozás jutott csődbe. A képviselő szerint ez morálisan is elfogadhatatlan, hiszen hogyan várhatná el az állam a most megemelt adók és járulékok fizetését, ha ő maga sem fizeti ki a vállalkozók jogos járandóságát. "Régóta tudjuk, hogy egyesek sajnos a törvények felett állnak, de hogy maga az állam is a törvények felett áll, erre azért korábban nem nagyon volt példa" - tette hozzá. Szatmáry Kristóf hangsúlyozta, hogy meg kellene vizsgálni azt is, hogy az akkori döntésért kik a felelősek.
Vállalkozók Pártjának választmányi elnöke szerint Draskovics nyilatkozata számos kérdést vet fel. Ha önkritika volt, akkor nem kellene ezt bocsánatkérésnek követnie? A képviselő szerint a legfontosabb kérdés, hogy a kormány mit kíván tenni a körbetartozások rendezésére, mivel ez a mai napig nagyon komoly problémákat jelent, és egyáltalán mit kívánnak tenni a hazai kis- és középvállalkozások versenyhelyzetének javításáért. Néhány napja megjelent az Ecostat legújabb konjunktúraindexe, amelyben az szerepel, hogy a gazdasági várakozások a kis- és középvállalkozások esetében Gyurcsány-csomag után jelentős mértékben - 10 százalékkal - estek. Az 500 milliárd forintos elvonás, az adó és járulékemelések, a beígért szigorítások és bírságolások egyre elviselhetetlenebb terhet jelentenek a vállalkozóknak - jelentette ki Szatmáry Kristóf. A politikus aláhúzta, hogy a jövőben várhatóan egyre több kisvállalkozás szűnik meg, sokan választják a szürkegazdaságot, vagy átmennek Szlovákiába.
A képviselő kiemelte, hogy a vállalkozók méltánytalannak tartják a kormány intézkedéseit, abból fakadóan, hogy mert úgy érzik, hogy nem ők vitték csődbe a költségvetést, nem ők voltak az elmúlt időszak legnagyobb haszonélvezői, ezért nem szeretnék, ha velük fizettetnék meg ennek az árát. Szatmáry Kristóf kifejtette, hogy nem csak méltánytalan, hanem hibás is a kormány forgatókönyve, mert már középtávon sem tud több pénzt beszedni a vállalkozóktól, mert már képtelenek többet befizetni. A politikus feltette a kérdést, ha az egykori döntésüket - az áfavisszatartást - utólag elhibázottnak tartják, akkor nem lehetséges-e az, hogy a maiakat is hibásnak fogják majd tartani? "Mi már most tudjuk a választ" - tette hozzá Szatmáry Kristóf.
fidesz.hu