21 gyanúsítottat vett őrizetbe a Scotland Yard
A legmagasabb szintre emelték csütörtökön Nagy-Britanniában a terrorveszély elleni készültség szintjét, miután a rendőrség bejelentette, hogy meghiúsított több készülő merényletet, amelyek célja - Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között közlekedő - utasszállító repülőgépek felrobbantása lett volna.
Dátum: 2006-08-10 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:15.043199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Scotland Yard bejelentése szerint a rendőrség 21 gyanúsítottat vett őrizetbe a csütörtökre virradó éjszakán London térségében és a második legnagyobb brit városban, Birminghamben e készülő merényletekkel összefüggésben. A terroristák mintegy 10 légijárat egyidejű felrobbantására tettek kísérletet. A merényletre készülők terve az volt, hogy kézipoggyászukban viszik a fedélzetre a robbanószerkezetet, a rendőrség gyanúja szerint folyékony robbanószert. A Sky News brit hírtelevízió értesülése szerint a terroristák célpontja Londonból, Manchesterből és Glasgow-ból felszálló járatok lettek volna. A Sky News úgy tudja, hogy az őrizetbe vett személyek mindegyike pakisztáni vagy dél-ázsiai
származású brit állampolgár.
A rendőrség terrorellenes harccal foglalkozó különleges egysége és a brit titkosszolgálatok hónapokig tartó közös, titkos terroristaellenes művelettel leplezték le az összeesküvést - áll a Scotland Yard jelentésében. A rendőrség szerint a terroristák "elképzelhetetlen mértékű tömeggyilkosságra" készültek.
E bejelentés és a fokozott készültség kihirdetése nyomán szigorították a biztonsági intézkedéseket az ország repülőterein, és a Nagy-Britanniából induló repülőjáratokon. A British Airways brit légitársaság tájékoztatta az utasokat, hogy egyelőre nem vihetnek magukkal a fedélzetre kézipoggyászt. Ez a korlátozás minden légitársaság minden járatára vonatkozik, amely az ország
repülőtereiről száll fel. Az utasok csak úti okmányaikat, szemüvegüket és néhány más, a légiforgalmi hatóságok által tételesen felsorolt tárgyat vihetnek magukkal a fedélzetre. Tilalmi listán vannak egyelőre a folyadékok, továbbá a laptopok és a mobiltelefonok is, illetve minden olyan eszköz, amely elemmel vagy akkumulátorral működik.
A szigorított biztonsági intézkedések miatt kaotikus állapot
alakult ki a londoni Heathrow repülőtéren, Európa legnagyobb és
legforgalmasabb légikikötőjében. A brit repülőtereket üzemeltető BAA
társaság bejelentette, hogy a Heathrow a délelőtt folyamán
előreláthatólag nem tudja fogadni az Európából érkező járatok
többségét. (Előzőleg olyan hírek láttak napvilágot, hogy az összes
Heathrow-ra készülő járat indításának felfüggesztését kérte.) A
British Airways, a harmadik legnagyobb európai légitársaság, amely
már korábban azt tanácsolta ügyfeleinek, ha tehetik, halasszák el
csütörtökre tervezett utazásukat, bejelentette: gépei délután három
óráig sem indulni, sem leszállni nem tudnak a Heathrow-n, délután
pedig valószínűleg több járata törlésére kényszerül.
A manchesteri és a glasgow-i repülőtér bejelentette, hogy
valamennyi járaton 1-3 órás késésekre lehet számítani az életbe
léptetett fokozott biztonsági intézkedések miatt. Douglas Alexander
brit közlekedési miniszter közölte, hogy az utasok a járatok
indulásáról és érkezéséről az illetékes légitársaságoknál kaphatnak
tájékoztatást, illetve a brit belügyminisztérium honlapján is
információhoz juthatnak.
A nyári szabadságát a Karib-tengeren töltő Tony Blair brit
miniszterelnök röviden tájékoztatta a meghiúsított merényletekről
George W. Bush amerikai elnököt - közölte a brit kormányfői hivatal,
hozzáfűzve, hogy Blair "állandó kapcsolatban áll" Londonnal.
A londoni merényletkísérletek hírére az amerikai belbiztonsági
minisztérium a legmagasabb, terrorveszéllyel szembeni készültségi
szintet léptette életbe csütörtök hajnalban a Nagy-Britanniából
érkező utasszállítók fogadásánál, és magas, narancsszínű készültségi
fokot rendelt el minden, az Egyesült Államokba érkező vagy onnan
induló további járat esetében. Az amerikai utasszállítók
fedélzetéről is kitiltottak minden folyadékot, beleértve az
italokat, a hajzseléket és az arcszeszeket is.
A brit repülőtereken bevezetett rendkívüli intézkedések miatt a
brüsszeli nemzetközi repülőtéren további utasításig törölték az
összes Londonba induló járatot. Az Air France francia légitársaság
csütörtökön szintén törölte a londoni Heathrow repülőtérre tartó
járatait legalább délelőtt 11 óráig, mert a brit légikikötő teljesen
telített a fokozott biztonsági ellenőrzések miatt. Amszterdamban is
töröltek három Heathrow-ra készülő járatot, és bejelentették: annyi
gépet indítanak Londonba, "amennyi lehetséges", de akár ötórás
késésekre is számíthatnak az utazók.
Bizonytalan, hogy mikor indulhatnak el a Malév járatai a
Heathrow repülőtérre - tájékoztatta az MTI-t a magyar légitársaság
szóvivője, Németh Krisztina. A Londonból induló Malév-járatok
várhatóan több óra késéssel érkeznek meg Budapestre - tette hozzá.
Reggel már elindult egy Malév-járat a London Gatwick repülőtérre,
amely időben megérkezett. A Malév-járatok érkezéséről és indulásáról
a következő telefonszámon lehet érdeklődni: 06 40 21 21 21 vagy (+36
1) 235-3888.
A budapesti nemzetközi légikikötőbe, Ferihegyre érkező és az
innen induló járatok nagy késéssel érkeznek és indulnak el, és
fokozták az ellenőrzéseket is - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t
Szollár Domokos, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.
szóvivője. A British Airways Londonból induló járatai délelőtt már
több mint 10 órás késésben voltak a szóvivő elmondása szerint. Az
indulók közül a Malév, a British Airways, az easyJet és a Wizz Air
járatait érintik a késések. Fokozott biztonsági intézkedéseket még
nem vezettek be Ferihegyen - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy az
ellenőrzést fokozták.
MTI - fidesz.hu