Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hetvenhárom ukrán az árpaszállító kamionban

Hetvenhárom ukrán állampolgárt akartak átcsempészni az osztrák határon egy fuvarokmányai szerint árpát szállító kamionban - tájékoztatta a határőrség csütörtökön az MTI-t.


Dátum: 2006-08-10 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:16.579331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A 29 férfi és 44 nő elmondásuk szerint egy általuk ismeretlen helyen, egy erdős területen szálltak be a magyar rendszámú kamion rakterébe, ahol embertelen körülmények között szállították őket" - mondta el Gábriel Gábor, a Szombathelyi Határőr Igazgatóság sajtóügyeletese. Hozzátette: az ukrán állampolgárok saját útlevelükkel és érvényes magyarországi vízum birtokában léptek be az országba. A határőr-vámőr járőr a csütörtök hajnali órákban egy közúti ellenőrzés során a 8-as számú főúton Egyházashollós térségében állította meg a kamiont, melynek vezetőjére 50 ezer forint bírságot szabtak ki, mert a tachográf adatai szerint nem tartotta be az előírt pihenőidőt. A határőrök később a raktér ellenőrzése során bukkantak az összezsúfolt emberekre.

"A meghallgatásuk során az ukrán állampolgárok a határőröknek elmondták, hogy fejenként 1.000-2.000 euró ellenében szerettek volna Olaszországba, Ausztriába vagy valamely más nyugat-európai országba eljutni. A viteldíjat a célországban kellett volna megfizetniük, de vannak közöttük olyanok is, akik pénz hiányában a fuvardíjat ledolgozták volna" - fűzte hozzá az őrnagy. A határőr igazgatóság a kamiont vezető magyar férfi és váltósofőre ellen embercsempészés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást, míg a 73 ukránnal szemben idegenrendészeti eljárást kezdeményezett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek