A Gyurcsány-csomag miatt megugrik az infláció
Júliusban valószínűleg még csak kis mértékben emelkedett, az év további hónapjaiban azonban várhatóan nagyot fog ugrani az infláció - derül ki a portfolio.hu által 12 elemző és alapkezelő megkérdezésével végzett felméréséből. Az elemzők szerint az év további részében már érezteti hatását a Gyurcsány-csomag az infláció mértékében is.
Dátum: 2006-08-10 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:18.370686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A konszenzus szerint az év hetedik hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőtti szintet, ami csak minimálisan magasabb a júniusi 2,8 százalékos drágulási ütemtől. Év végére azonban a pénzromlás üteme 5.7 százalékra emelkedhet, ami magasabb, mint a Reuters 3 hete végzett felmérésének eredménye (5,5). Az infláció megugrásával párhuzamosan a piaci kamatemelési várakozások is fokozódtak: a portfolio.hu konszenzusa év végére 7,50 százalékos irányadó rátát jelez, szemben az említett hírügynökségi felmérés 7.13 százalékos (Medián) értékével.
A Központi Statisztikai Hivatal péntek reggel 9:00-kor teszi közzé a júliusi fogyasztói inflációs adatokat. Az elemzők hangsúlyozták, hogy a hetedik volt az utolsó olyan hónap, amikor a kormányzati intézkedés-csomag még nem befolyásolta érdemben a pénzromlási ütemet.
MNO - fidesz.hu