Súlyos merénylet az iraki Nedzsefben
Legalább harmincöt ember vesztette életét csütörtökön az iraki Nedzsefben, a síiták szent városában öngyilkos merénylő robbantása következtében - közölték rendőrségi és kórházi források.
Dátum: 2006-08-10 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:19.256334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A robbantásban a nedzsefi egészségügyi hivatal vezetője szerint száznyolcan megsebesültek. A merénylő egy zarándokokkal és árusokkal zsúfolt vásártéren felállított rendőrségi ellenőrzőpontnál hozta működésbe a testére erősített robbanószerkezetet, a Mohamed próféta vejének mauzóleumát magába foglaló Ali imám mecset közelében. Ez a mecset a síita muzulmánok egyik legfőbb szentélye. Nincs messze a piactól Ali asz-Szisztáni síita nagyajatolláhnak, az iraki síiták első számú vallási vezetőjének a hivatala sem. A síita al-Forat televízió előzőleg két robbantásról, köztük egy öngyilkos merénylő által végrehajtott merényletről számolt be.
A Bagdadtól 150 kilométerre lévő Nedzsefben, valamint a szomszédos Kúfában, az Amerika-ellenességéről ismert Moktada asz-Szadr radikális síita vallási vezető fellegvárában síita őrök és jelentős rendőri erők vigyáznak a biztonságra, hogy elejét vegyék a szunnita szélsőségesek esetleges terrortámadásainak. A síita ikervárosban legutóbb július 18-án követtek el sok áldozatot követelő terrorcselekményt: öngyilkos autós merénylő egy kúfai mecset előtt összegyűlt tömeg közelében hozta működésbe a járműben elrejtett robbanószerkezetet. Akkor a terrortámadásnak 53 halálos áldozata volt, 105 személy megsebesült.
A nedzsefi halottasházba július során több mint 1800 holttestet szállítottak be, a legtöbb esetben lőfegyver okozta a halált. Az iraki főváros nyugati részén egy rendőr kommandó hét tagja vesztette életét csütörtökön lázadókkal vívott összecsapásokban - jelentették be a bagdadi védelmi minisztériumban. Bagdad déli részén egy étteremben felrobbant pokolgép hat ember életét oltotta ki és négy további sebesülését okozta. A merényletet egy forgalmas útkereszteződésben követték el - közölték belügyminisztériumi források.
MTI - fidesz.hu