Az al-Kaida áll a merénylettervek mögött?
Az amerikai hatóságok Michael Chertoff belbiztonsági miniszter szerint az al-Kaida terrorhálózatot gyanítják a Londonból az Egyesült Államokba irányuló légi járatok ellen szőtt merénylettervek mögött, de a nyomozás még nem zárult le.
Dátum: 2006-08-10 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:20.754707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai belbiztonsági tárca vezetője csütörtökön a sajtónak nyilatkozva úgy ítélte meg, hogy a merénylet tervezett elkövetési módja az al-Kaidára enged következtetni. Közölte, hogy fegyveres biztonsági légi kísérőket, amerikai szóhasználattal légi marsallokat küldenek Nagy-Britanniába a brit hatóságok segítésére. A miniszter leszögezte, hogy a londoni fejlemények ellenére az Egyesült Államokban biztonságos a légi közlekedés, és ennek fenntartására meghozták a megfelelő intézkedéseket. Az Egyesült Államokban nincs jele terrorista szervezkedésnek, de nem lehet abból kiindulni, hogy a brit hatóságoknak teljes mértékben sikerült meghiúsítaniuk a terroristák terveit és mindenkit be tudtak gyűjteni.
A brit fővárosban összeesküvést göngyölítettek fel, amelynek tagjai Amerikába induló járatokra akartak kézipoggyászban elrejtett robbanószerkezetet csempészni és azt repülés közben működésbe hozni. Chertoff tájékoztatása szerint igen közel került a végrehajtási szakaszhoz a terv, amelyet jól kidolgozottnak, rafináltnak, hatókörében pedig nemzetközinek nevezett. A miniszter tájékoztatása szerint önmagukban ártalmatlan alkatrészeket vittek volna az utasszállítókra és felszállás után szerelték volna össze.
Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója ugyancsak annak a véleményének adott hangot, hogy a terv az al-Kaida kézjegyét viseli magán. Alberto Gonzales amerikai igazságügy-miniszter csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a szélsőségesek londoni tervei is azt bizonyítják, hogy "továbbra is fennáll a hadiállapot", a terroristák a világ minden részén szüntelen terveket szőnek ártatlan polgári személyek életének kioltására. Gonzales dicsérte a brit hatóságok éberségét. Az Egyesült Államokban a legmagasabb szintet jelentő, a terrorveszélyre intő ötös beosztású színskálán piros színnel jelzett éberségi fokozatot rendeltek el a Nagy-Britanniából érkező légi járatokra.
MTI - fidesz.hu